David Kilgour: Jiang Zeminnek „az elsők között kellene lennie, akit vád alá helyeznek”

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

2015. június 5-én David Kilgour, az egykori kanadai diplomata prezentálta vizsgálatának eredményét a 2015. évi Emberiség és Társadalomtudományi Konferencián a kanadai Ottawában. Kiemelte azt a tényt, hogy a Kínában jelenleg is tartó erőszakos szerveltávolításoknak a Fálun Gong gyakorlók a fő célpontjai.


Kilgour konferencián elhangzott szavai: mint olyan személyt, aki 1999-ben elindította a Fálun Gong üldözését Kínában, Jiang Zemint kellene a Nemzetközi Büntetőbíróság elé állítani az emberiség ellen elkövetett bűncselekményekért, és „az elsők között kellene lennie, akit vád alá helyeznek”.


„Egykori ügyészként elmondhatom, hogy egy jó ügyész álma lenne, hogy Jiang Zemint Hágában a Nemzetközi Büntetőbíróság elé vigyék. […] És biztos vagyok benne, hogy ügyészek ezrei a világ minden részén hasonlóan gondolkodnak. És valószínűleg sok ügyész Kínában szintén így gondolja.”

David Kilgour az egykori kanadai diplomata.

Maria Cheung a Manitoba egyetem szociális munka karának docense, ugyanerre a következtetésre jutott a szervkereskedelmet illetően. „A Kínában lévő transzplantációk mennyiségével, a rendkívül alacsony szervadományozással és a rövid várakozási idővel egybevetve, a Fálun Gong gyakorlókat élő szervdonorokként használják, akik igény szerint elérhetőek.”


Dr. Cheung szerint létezik Kínában a szervkereskedelem üzletnek egy egész lánca van: a Kínai Kommunista Párt (KKP), a börtönrendszer (beleértve a kényszermunkatáborokat, fekete börtönöket), a kórházak (főleg a katonai kórházak) és a köztes személyek, akik a kapcsolatot tartják az ügyfelekkel.

Dr. Maria Cheung a Manitoba egyetem docense.


Kilgour, valamint a nemzetközi emberi jogi ügyvéd David Matas 2006-ban vizsgálatot indított ebben témában, nem sokkal az erőszakos szerveltávolítások hírének kitörését követően. A kilenc éven át tartó független vizsgálatuk arra az eredményre jutott, hogy a szerveltávolítás még mindig tart Kínában. Kilgour egy dermesztő képet mutatott be a tömeggyilkosságokról, melyek célpontjai Fálun Gong gyakorlók. Meggyilkolják őket a veséjükért, a májukért, a szívükért és a szaruhártyájukért – haszonért a transzplantációs piacon.


Kilgour elmondta, hogy Jiang levele a Politikai bizottság Állandó bizottságához – miután a Fálun Gong gyakorlók 1999. április 25-én békésen tüntettek a KKP székhelyéhez közel – egy kulcsfontosságú bizonyíték, amely az üldözés elkezdésében való felelősségére utal. „Az a levél önmagában is elég, hogy első látásra meggyőző legyen a bűnösségét illetően a jelenleg is tartó bűncselekményben.”


„A katonai kórházak aktívan részt vettek a szervátültetésben. Sok műtétet a katonai kórházakban végeztek el a transzplantációs turisták számára is. Ezek a kórházak nincsenek az Egészségügyi Minisztérium ellenőrzése alatt. A katonai sebészek gyakran polgári kórházakban is praktizálnak. Néhány katonai kórház örömittasan adta hírül a honlapján, hogy náluk a szervátültetések az első számú bevételi forrás” – mondta dr. Cheung.


Dr. Cheung azt állította, hogy Jiang Zemin, a KKP egykori vezetője személyesen indította el az üldözést 1999-ben, és azt tervezte, hogy megsemmisíti a Fálun Gong gyakorlókat fizikailag, mentálisan és anyagilag. Jiang és a KKP a Fálun Gong gyakorlókat az elmúlt 15 évben a népirtás utánzásával vették célba dr. Cheung szerint.


Hangsúlyozta a Kínán kívülről jövő segítségnyújtás fontosságát. „Társadalomtudósok lévén tudjuk, hogy a semlegesség csak azt jelenti, hogy az uralkodó hatalom mellett foglalunk állást. A Fálun Gong esetében az uralkodó hatalom a KKP, amely sok erőforrást vetett be, hogy rágalmazza és hamis információkat adjon a Fálun Gongról. A semlegesség közönyhöz vezet, és állandósítja a népirtást.”


„Emberként megsértették a jogomat, mivel minden embernek joga van élni” – mondta Macy Demissie, a társadalomtudományi kutató Quebec-ből. Elmondta, hogy az előadások nagyon jók voltak, mert ez nemcsak egy elmélet.


A konferenciát május 30-tól június 5-ig az Ottawa egyetemen rendezték meg. Ez a legnagyobb akadémiai összejövetel Kanadában, és kb. 8 000 tudós, kutató és döntéshozó vesz részt rajta minden évben.


Angol változat: David Kilgour: Jiang Zemin “Should Be the First to Be Indicted”

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo