A kanadai parlament elítéli Kína államilag irányított élő Fálun Gong gyakorlókon folytatott szervrablását

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

A kanadai parlament Nemzetközi Emberi Jogi albizottsága kiadott egy nyilatkozatot, amely elítéli a hitükért bebörtönzött, élő Fálun Gong gyakorlók szerveivel való kereskedelmet Kínában, idézet ebből: „állandó és hiteles jelentések a rendszeres, államilag szentesített szervrablásról a beleegyezésüket nem adott lelkiismereti foglyoktól”.


Az albizottság „… mély aggodalmát fejezi ki a hiteles állításokon túl, hogy a lelkiismereti foglyokat és a vallások tagjait, valamint az etnikai kisebbségi csoportokat, beleértve, de nem kizárólagosan a Fálun Gong gyakorlókat és az ujgurokat, a Kínai Népköztársaságban kivégzik szervrablás és szervátültetés céljából”.


A fentieket 2015. február 3-án tette közzé egy módosított nyilatkozatban a kanadai parlament Állandó Külügyi és Nemzetközi Fejlesztési Bizottságának Nemzetközi Emberi Jogi albizottsága.


Az eredeti nyilatkozatot 2014. november 6-án fogadták el. A módosítást a két meghallgatáson elhangzott (David Matas, David Kilgour, Ehtan Gutmann és az „Orvosok az Erőszakos Szervkereskedelem Ellen” (Doctors Against Forced Organ Harvesting) nevű szervezet) vallomások után adták ki.

 
A Kanadai parlament

Külföldre utazás az illegális- és etikátlan transzplantációért
Az albizottság elfogadta a módosított nyilatkozatot, miután meghallgatták a következő vallomást: „a donorszerveknél fennálló szakadék a kínálat és a kereslet között azt váltotta ki, hogy megnőtt az etikátlan- és illegális gyakorlatok száma. Kanadában vagy bárhol máshol egy-egy személynek a transzplantációs listán gyakran egy évet kell várnia, hogy egy szerv jogszerűen elérhetővé váljon a számára.”


„Kétségbeesésükben úgy dönthetnek, hogy külföldre utaznak a szükséges transzplantációért, egy olyan országba, ahol szervet vásárolhatnak. Sajnos ebben a nemzetközi kereskedelemben a szerveket gyakran a hozzájárulásuk nélkül veszik a világ legszegényebb embereitől és a legsebezhetőbb csoportoktól, hogy kizsákmányolják őket.”


„A tanúk jelzik, hogy a rendőrség, a katonai és az egészségügyi szakemberek Kína számos régiójában részt vettek az illegális szervrablásban, ezzel összefüggésbe hozva orvosokat, kutatókat, kórházi és klinikai személyzetet, valamint az igazságszolgáltatás szakembereit is.”


A kegyetlenségek befejezése
Az albizottság a felhívásában a beleegyezésüket nem adott élő vagy elhunyt donorok szerveinek transzplantációjának befejezéséért:


„Ösztönzi a kanadai egészségügyi szakembereket, tudósokat, kutatókat és a szakmai szervezeteiket, valamint a szabályozó testületeket, hogy folytassák az erőfeszítéseiket az illegális és etikátlan transzplantáció gyakorlatának véget vetéséért.”

„Felszólítja az orvosi és tudományos szakmai és szabályozó testületeket, hogy nevezze meg, szégyenítse meg és közösítse ki azokat az embereket, intézményeket és azok leányvállalatait, akik részt vettek az emberi szervek erőszakos szervrablásában és kereskedelmében.”

„Felszólítja Kanada kormányát, hogy vizsgálja meg a visszaszorítását és megelőzősét, hogy a kanadaiak részt vegyenek a transzplantációs turizmusban, ahol a szerveket nem etikusan, biztonságosan és átlátható módon szerzik.”


Angol változat: Canadian Parliament Condemns China's Organ Harvesting from Living Falun Gong Practitioners

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo