Sorskapcsolatom a mostoha anyukám családjával

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

Az anyukám 1997-ben meghalt, és az apukám három hónappal később újra nősült és egy nála nyolc évvel fiatalabb három gyermekes édesanyát vett el. Nem voltam boldog ettől a házasságtól, de az apukám azt mondta, hogy nincs más választása a korából adódóan. Csak ezután kezdtem el gyakorolni a Fálun Dáfát. Idővel rájöttem, hogy ez lehet egy eleve elrendelt kapcsolat is, és a természetes utat kellene követnem.


Az apukám régebben nem aggódott semmiért. Azonban a második házasságát követően teljesen megváltozott. Mindenről gondoskodott a családban a pénzkereséstől kezdve a házimunkáig. Még a mostohafiának is segített elindítani egy kisebb vállalkozást. Szóvá tettem, hogy velem soha nem volt ilyen odaadó. Ezek a megjegyzések felfedték az irigységemet, a versengő természetemet és a neheztelésemet.


Az apukám gyakran ment üzleti útra, és a mostohaanyukám gyakran jött hozzám, hogy segítsek neki a házimunkában. Én édesség boltot működtettem egy gyakorlótárssal. A mostohahúgom bejött vásárolni a boltba és azt mondta, hogy az apukám fizeti a számlát.


Mikor az apukám megjött dühös voltam rá, és azt mondtam neki, hogy nem akarok látni senkit a mostohaanyukám családjából, sőt a mi kapcsolatunkat is meg akartam szakítani. De ő nem lett mérges, hanem kedvesen nézett rám.


Elmeséltem a történteket más gyakorlóknak, és felismertem a problémáimat. A mostohaanyám családját emberi érzelmekkel ítéltem meg és nem viselkedtem gyakorlóként. Nem kezeltem könyörületességgel őket. Mikor konfliktusaink voltak, csak kívül kerestem, ahelyett hogy magamba néztem volna. Az egyik gyakorló azt mondta: „Ebben az életben az apukád a mostohaanyukád családjának a tagja lett. Erős sorskapcsolatod lehet velük.”


A Dáfá alapelvek irányítása által és a gyakorlótársak segítségével megváltoztattam az elképzeléseimet és kijavítottam magam. A xinxingem is emelkedett valamelyest. A mostohaanyám családja már nem zavart. Hanem ehelyett őszintén közel kerültem hozzájuk. A szabadnapokon elmentem meglátogatni az apukámat és a feleségét, valamint gratuláltam a lányának és a fiának, amikor megházasodtak vagy gyermekük született.


Tisztáztam az igaz tényeket a Fálun Dáfáról a mostohaanyukámnak és adtam neki Shen Yun DVD-t és további DVD-ket a Fálun Dáfáról. Megnéztem a DVD-ket vele.


Egy nap látogatóba mentem a mostohaanyukámhoz, akinél épp ott volt a városban élő lánya is. A lány csak ült a kanapén sápadtan és szomorkásan. Pirulákat tartalmazó üvegcsék voltak az asztalon. A mostohaanyukám elmondta, hogy a lánya hat hónapos terhes és súlyos az állapota. Tablettákat szed a baba védelméért.


Elmondtam neki, hogy a még a legjobb gyógyszernek is vannak mellékhatásai és károsíthatják a babát. Azt mondta neki, hogy az segíthet, ha recitálja, hogy a „Fálun Dáfá jó, az Őszinteség-Jószívűség-Tolerancia jó”. Komolyan vette és azonnal elkezdte ismételgetni. Másnap vittem neki egy Zhuán Fálunt.


Néhány nappal később elmentem meglátogatni. Piros pozsgás arca árulkodott arról, hogy jól érzi magát és úgy tűnt, magára szedett néhány kilót is. A mostohaanyukám boldog volt és elmondta, hogy a lánya recitálja: „A Fálun Dáfá jó, Az Őszinteség-Jószívűség-Tolerancia jó” mondatokat minden nap és olvassa a Zhuán Fálun könyvet. Jól érzi magát és már nem szed semmilyen tablettát. Néhány hónappal később egy életerős kisfiúnak adott életet.


Egy másik alkalommal, amikor elmentem, hogy meglátogassam a mostohaanyukámat, akkor a testvére volt ott, aki autóbalesetet szenvedett és azért volt ott, hogy a nővére ápolja. Felismertem, hogy eljött egy újabb sorskapcsolati személy, aki hallhatja az igazságot.


Megkérdeztem, hogy hallott-e már valaha a Fálun Dáfáról. Elmondta, hogy az emberek a szülővárosában gyakorolták, de szigorú felügyelet alatt vannak. Elmondtam neki, hogy a Fálun Dáfá egy nagyon jó gyakorlat és merőben eltér a TV által terjesztett propagandától.


Valamint azt is elmondtam neki, hogy a Kínai Kommunista Párt (KKP) üldözi a Fálun Dáfát, de egy nap az emberek meg fogják tudni az igazságot. Adtam neki egy amulettet és megkértem, hogy recitálja a rajta lévő szavakat. Hangosan felolvasta. Másnap adtam neki egy Zhuán Fálunt.


Néhány nappal később elmentem meglátogatni. Megköszönte, hogy elmentem meglátogatni és elmondta, hogy igazán jónak találja a könyvet. Nem kellett szemüveget viselnie, amikor elkezdte olvasni, úgy ahogyan eddig szüksége volt rá. Nem látott szemüveg nélkül olvasni. Néhány nappal később meglátogattam őt, immár harmadik alkalommal. Elmondta, hogy a lábai már nem dagadtak. Azt mondta, hogy szó szerint látta, ahogy a lábai elvékonyodnak a délután folyamán és teljesen eltűnt a duzzanat. Nagyon megérintődött. Köszönöm Mester a könyörületességét, amellyel egy hétköznapi ember is megláthatja a Fálun Dáfá csodás természetét.


Egyik nap, miután befejeztem a munkámat az apukám érkezett hozzám látogatóba. Azt mondta, hogy a mostohaanyukám nővére jött hozzájuk, hogy náluk lakjon, mivel előre haladott csontritkulást diagnosztizáltak nála és a fia és a menye nem voltak jók hozzá. Öngyilkosságon gondolkodott. Az édesapám megkért, hogy jöjjek és meséljek neki a Fálun Dáfáról. Beleegyeztem.


Feküdt az ágyban és az aggodalom mély nyomokat hagyott az arcvonásaiban. Leültem mellé és elmeséltem a történetemet arról, hogy hogyan kezdtem el gyakorolni a Fálun Dáfát 1997-ben és nem szedek azóta gyógyszereket. Elmondtam neki, hogy a Fálun Dáfá nem csupán csodálatos módon javítja az egészségi állapotot, hanem segíti jobbá tenni az emberiség erkölcsét. Valamint elmondtam neki az igazságot a Tiananmen téri önégetési incidensről is. Figyelmesen és mosolyogva hallgatott. Bátorítottam, hogy lépjen ki a KKP-ből, hogy biztonságban tudhassa magát. Egyetértett.


Ebben a pillanatban láttam, hogy a szemei felragyogtak és békére leltek pont úgy, mint egy kisbaba az anyukája karján. Megdöbbentem. Bizonyára nagyon erős sorskapcsolatom van vele.


Mindenkinek körülöttünk csak úgy, mint a mostohaanyukám családjának van valamilyen kapcsolata velünk. Azért jöttek, hogy hallhassák az igazságot a Fálun Dáfáról. Becsülnünk kell őket.


Angol változat: My Predestined Relationship with the Family of My Stepmother

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo