A Fálun Gong gyakorlók Tajvan nyugati partján segítenek a kínai turistáknak

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

A Guangdongból érkezett idősebb férfi Tajvan nyugati partjának legdélibb részén gyönyörködött a naplementében, amikor is egy Fálun Gong gyakorló odalépett hozzá, és a kezébe adta az egyik kínai napilap különkiadását. A férfi szeme végigpásztázta a címlapot, majd jobban szemügyre vette a néhány korrupt hivatalnok letartóztatásáról szóló cikket. A gyakorlóhoz fordult, és azt mondta: „Ez a cikk csak a felszínt súrolja. A korrupció a valóságban sokkal rosszabb.”


A férfi megkérdezte a gyakorlót, hogy vajon a 190 millió kínai ténylegesen kilépett-e a Kínai Kommunista Pártból (KKP) és a hozzá kapcsolódó szervezetekből, ahogyan ezt a cikk állítja. Egy fiatalember állt mellettük, aki azt mondta: „Igaznak kell lennie. A Fálun Gong sosem hazudik.”


Az idős férfi kérdést kérdésre halmozott a Fálun Gongról, és aztán megkérte a gyakorlót, hogy segítsen neki kilépni a Kínai Kommunista Pártból. Erőteljesen kezet rázott a gyakorlóval, majd köszönetet mondott.


Mindennap számos turistabusz érkezik telis-tele kínai utasokkal a nyugati partra, hogy körülnézzenek ott, és élve a kínálkozó lehetőséggel a Fálun Gong gyakorlók beszélgetést kezdeményeznek a turistákkal az üldözéséről. A gyakorlók őszinte hozzáállása sok a szárazföldi Kínából érkezett turistának segített megérteni, hogy az információk, melyeket Kínában a Fálun Gongról manapság terjesztenek hazugság, és egyszerűen csak más eszközöket használnak a 15 éve tartó, és jelenleg is folyó üldözésben.


Egy a hetvenes éveiben járó hölgy odajött elolvasni az információs táblákat, amelyeket a Fálun Gong gyakorlók tesznek lehetővé Tajvan nyugati partján. Hsia az egyik férfi gyakorló, azt mondta neki: „Mi mindannyian kínaiak vagyunk. A KKP több mint 80 millió kínai embert gyilkolt meg azóta, hogy 65 évvel ezelőtt megszerezte a hatalmat. A párt annyira borzalmas! Ön már megtapasztalt ott számtalan forradalmat. Kérem, szüntesse meg a tagságát a KKP-ben egy biztonságos jövőért.”


A hölgy csendesen egyetértett. Lehajtotta a fejét és sírni kezdett. Azt mondta: „Sok nehézséget éltem meg. A párt elmondhatatlanul sok szörnyű dolgot tett.” A hölgy többször meghajolt, hogy ezzel kifejezésre juttassa nagyrabecsülését a gyakorlónak.

 
A Fálun Gong gyakorlók a kínai turisták számára kihelyezett információi a gyakorlatról, és segítség a KKP-ből való kilépéshez.

 
A kínai turisták érdeklődését felkelti a nyugati öbölben kihelyezett Fálun Gong információs tábla Egy turista felkiáltott: „Ezeket az információkat Kínában nem lehet látni!”

 
A kínai turisták táblagépjük segítségével fényképeket készítenek a Fálun Gong információs anyagokról.

A Xianmenből érkezett hölgy elszakadt a csoportjától, és nagyon kétségbeesett. Az egyik gyakorló, Tian asszony segített neki felhívni az idegenvezetőjét, és elkísérte őt, míg a hölgy arra várt, hogy a csoportja visszaérjen. Azalatt az idő alatt Tian beszélgetett a hölggyel a Fálun Gong Kínában folyó üldözéséről. A hölgy látva a gyakorló kedvességét, egyetértett azzal, hogy kilépjen a KKP-ből és a hozzá tartozó szervezetekből.


Később egy másik idősebb hölgy fel-alá szaladgált, keresve a turistacsoportját. Hsia odavitte a parkolóba, ahol megtalálhatta a turistabuszát. A turistacsoportja már aggódva várta, és megkönnyebbültek, amikor meglátták. Az egyik turista azt mondta: „Jól tetted, hogy egy Fálun Gong gyakorló segítségét kérted, mikor elvesztél. Ők mindannyian jó emberek.”


Hsia azt mondta nekik: „A hölgy biztonságban visszatért, de csak a KKP-ből való kilépéssel lehet mindenkinek igazán biztonságos jövője.” A csoportból több mint húsz turista látta a gyakorló őszinte hozzáállását, és egyetértett a KKP tagságuk lemondásáról. Ahogy Hsia elment, az egyik turista utána kiáltott: „Köszönjük, Hsia! A Fálun Dáfá nagyszerű!”


Megismerni az igaz tényeket és kilépni a KKP-ből – a ragyogó jövőért

 
Kínai turisták sorakoznak, hogy meglátogassák az egykori brit konzulátust, és várakozás közben szemügyre veszik a Fálun Gong plakátokat

Kaohsiungban sok kínai turista látogat el az egykori brit konzulátushoz. Hsia mellettük sétál miközben tájékoztatja őket a Fálun Gong Kínában folyó üldözéséről. Sokan, miután megnézték a konzulátust, megkeresik a gyakorlókat, hogy segítsenek nekik kilépni a KKP-ből.


A harmincas éveiben járó hölgy, aki korábban már beszélt Hsiaval, látta őt kint, miután megnézte a konzulátust belülről. Mind a két kezét a mellkasa előtt tartotta Heshit formálva. A Heshi egy hagyományos buddhista üdvözlés, amelyet a tisztelet kifejezésére használnak. Megkérte Hsiat, hogy segítsen neki megszüntetni a KKP Fiatal Úttörők Szövetségében lévő tagságát.


Egy szintén a harmincas éveiben járó Észak-Kínából érkezett hölgy decemberben látogatta meg a konzulátust. Kezdetben szemrehányást tett a gyakorlónak, Tiannak, mondván: „Megvan a saját hitem. Gyakorold a te rendszered, de ne beszélj hozzám.”


Tian azt mondta a fiatalasszonynak: „Nem áll szándékomban megváltoztatni a hitét. Szeretném tájékoztatni önt, hogy megtudja az igazságot a Fálun Gongról, megismerje a KKP valódi természetét és kilépjen a KKP-ből, amely kulcsfontosságú a fényes jövő biztosításához.”


A hölgy láthatóan nyugodt volt és sok kérdést tett fel Tiannak a Fálun Gongról. Aztán megkérte Tiant, hogy segítsen neki kilépni a KKP Ifjúsági Szövetségéből és a Fiatal Úttörőkből.


„A Fálun Gong gyakorlók önkéntesek”
Az Északkelet-Kínából érkezett hölgy kíváncsian megkérdezte Tiant: „Mennyit kerestek itt egy nap?” Tian válaszolt: „Egy Pingtung-i középiskolából mentem nyugdíjba. Mi mindannyian önkéntesek vagyunk, és nem a pénzért vagyunk itt. Idejöttem a személyes hitem miatt, és hogy segítsek megállítani az üldözést Kínában.”


A hölgy így felelt: „Most már értem, hogy ez is a KKP hazugsága volt. A Fálun Gong gyakorlók önkéntesek.” Álnevet használva kilépett a KKP-ből, és megkérte a barátait, hogy jöjjenek meghallgatni Tiant, mit mond a Fálun Gongról és a Kínában folyó üldözésről.


A KKP propaganda a Fálun Gongról a tajvani kínaiakra is hatott, akik kapcsolatban állnak a szárazföldi kínaiakkal.


Egy fiatal idegenvezető a tajvani Nantou-ból egy kínai turista csoportot vezetett a nyugati parton. Leült megvárni, hogy visszatérjen a csoportja a szabad programjukról. Ezt kérdezte a gyakorlótól: „Azt hallottam, hogy 500 tajvani dollárt kerestek egy nap alatt? Ez igaz?”


Ong gyakorló így válaszolt neki: „Nem vagyunk pénzszűkében, és nem keresünk pénzt azzal, amit csinálunk. Ez egy a KKP hazugságai közül. A KKP üldözi a Fálun Gongot, és meggyilkolja a gyakorlókat a szerveikért. Idejövünk, hogy segítsünk megállítani az üldözést, és elmondjuk a kínai turistáknak az igaz tényeket a Fálun Gongról.


Az idegenvezető megértette és azt mondta: „Most már értem, és ösztönözni fogom a turistacsoportomat, hogy olvassanak még több információt a Fálun Gongról, hogy megismerjék az igazságot.”


A mai napig több mint 190 millió kínai mondott le a KKP-ban ill. a hozzá kapcsolódó szervezetekben való tagságáról.


Angol változat: Falun Gong Practitioners at Taiwan's West Bay Help Tourists from China

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo