Egy asszony tíz szenvedéssel teli év után halt meg – a családja különféle narkotikumok erőszakos beadására gyanakszik (fényképek)

(minghui.org) Zhang Jun asszony, 42 évesen, 2014. szeptember 18-án hunyt el, tíz év mentális és fizikai szenvedést követően. Családja és barátai arra gyanakodnak, hogy erőszakkal adtak be neki narkotikumokat, ételen vagy injekciókon keresztül, mialatt fogva tartották a Guizhou tartományi női kényszermunkatáborban. A szája, a fülei és az ujjai befeketültek halálakor.

 

 
Zhang Jun asszony

Zhang asszonyt 2000. december 25-én tartóztatták le, mert különböző leveleket intézett a helyi kormányhoz, melyben felszólalt a Fálun Gong mellett. A Guizhou tartományi női kényszermunkatáborba vitték, ahol három évig kellett dolgoznia.


2004-ben, szabadon bocsájtását követően erőtlennek érezte magát. Két hónappal később kómába esett, és attól kezdve mentális és fizikai fogyatékosságban szenvedett. Elméje nem volt tiszta, tekintete megfakult, megsüketült és képtelen volt beszélni. A járás is nehezére esett.


Állandóan panaszkodott, zümmögött, néha kiabált és ordítozott. Mindig mozgásban volt, egyik helyről a másikra vánszorgott.


Világos és nyugodt fázisaiban minden erejével megpróbálta szavakba önteni a szenvedést, amit a munkatáborban élt át – kézjelekkel. A táborban többen megverték és meg is rugdosták.

 
Zhang asszony röviddel halála előtt

Arra több eset ismert, hogy a Guizhou tartormányi női kényszermunkatáborban erőszakkal etetik a gyakorlókat narkotikumokkal. Zhang asszony családja úgy hiszi, hogy ezek a kábítószerek okozták kedves halottjuk betegségeit és végül halálát.


Angol változat: Guizhou Woman Dies after 10 Years of Suffering, Family Suspects Forced Drug Administration in Labor Camp
Kínai változat: 疑被劳教所药物迫害 贵州妇女痛苦挣扎十年离世