Találkozó a Képviselői Irodaházban – beszélgetés Schiffer Andrással

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

Schiffer András a Lehet Más a Politika (LMP) országgyűlési frakcióvezetője, az LMP társelnöke 2014. 11. 04-én a Képviselői Irodaházban fogadta a Magyar Fálun Dáfá Egyesület (MFDE) vezetőit és a DAFOH (Orvosok az Erőszakos Szervrablás Ellen) kelet-európai képviselőjét.


Az egyeztetés témáját a Fálun Dáfá (más néven: Fálun Gong) gyakorlókon végrehajtott erőszakos szerveltávolítások képezték, amely műtétek a kínai katonai kórházakban történnek, és amelynek következtében az önkéntelen donorok kínhalált halnak. Az így kinyert szerveket hatalmas összegekért eladják a kétségbeesett embereknek, akik a gyors szervátültetésért bármit megtennének.


A DAFOH képviseletében Alan Šućur jelent meg a találkozón, aki részletes prezentációban mutatta be az erőszakos szerveltávolításokkal kapcsolatos tényeket. Az előadásában rendszerezte a 2006 óta nyilvánosságra került bizonyítékokat, továbbá kitért arra is, hogy az ázsiai kultúrában hogyan viszonyulnak a szervadományozáshoz. A világ ezen részén a szervadományozás egyáltalán nem tartozik a bevett szokások közé, mert a kultúrájuk része, hogy az elhalálozott testét érintetlenül hagyják. Ezen információ tudatában talán még megdöbbentőbb, hogy világviszonylatban az Amerikai Egyesült Államokban végzik ugyan a legtöbb transzplantációs műtétet, de a sorban Kína áll a második helyen, ahol a szervadományozási hajlandóság 1% alatti. Elgondolkodtató, hogy akkor vajon honnan és milyen módszerekkel szereznek olyan mennyiségű szervet, amellyel a világ élvonalában lehetnek.


A kínai egészségügyi miniszter korábban elismerte, hogy - a WHO tiltása ellenére – a szervátültetések donorai legalább 90%-ban halálraítélt foglyok. Az állítás azonban nem igazolható, tekintve, hogy az elmúlt években legfeljebb 2-3000 kivégzés történt Kínában, ugyanakkor az éves transzplantációk száma meghaladja a 10.000-t is. Számos nemzetközi kivizsgálás során arra a következtetésre jutottak, hogy Kínában a munkatáborokban sínylődő lelkiismereti foglyok (főképpen Fálun Gong gyakorlók) képezik a Kínai Kommunista Párt hatalmas élő szervbankját.

Schiffer András - ügyvéd, politikus, országgyűlési képviselő, a Lehet Más a Politika (LMP) egyik alapítója, a párt parlamenti frakcióvezetője, az LMP társelnöke.


A képviselő úr gondolatai a beszélgetést követően
„Szerintem Magyarországnak, és az Európai Uniónak is következetesen kellene képviselnie a globális politikában azokat az emberjogi elveket, amelyeket elvileg fontosnak tart. Különösen megdöbbentő, hogy valójában a Kínával folytatott kereskedelem, amely nagyon sok esetben dömping áruknak a behozatalát jelenti, melyeket egyébként kényszermunkásokkal állíttatnak elő, sok esetben olyan emberek dolgoztatásával történik, akik ezt követően kínhalált halnak az erőszakos szervrablás áldozataként. Ez egyrészt úgy gondolom, hogy erkölcsi kérdés is Európának, hogy ha olyan hangzatosan hivatkoznak keresztény, liberális elvekre, akkor ezt nem szabad félre tennie, mert nekünk pontosan ott van konfliktusunk a kormánnyal, hogy igenis van értékközpontú külpolitika, sőt mi az értékközpontú külpolitikában hiszünk. Ráadásul itt nem egyszerűen morális elvekről van szó, azt is látni kell, hogy az az olcsó rabszolgamunka, amivel a kínaiak a dömping árut előállítják, és elözönlik Európát az egyben az európai munkaerő árát is leveri. Itt egyszerre van szó egy erkölcsi kérdésről, erkölcsi rendről, amely Európában nagyjából konszenzust élvez. Kérdés, hogy azt fenn lehet e úgy tartani, hogy közben európai emberek Kínába mennek, hogy lelkiismereti foglyok szerveit megkapják. Több európai ország már tiltja, hogy polgárai Kínában essenek át szervátültetésen. A kínai diktatúra gyakorlata természetesen mindennel ellentétes, ami a keresztény, illetve liberális demokráciák számára fontos.


Ugyanakkor a történet szól arról is, hogy ha Európa intenzívebbé teszi a kereskedelmet egy olyan hatalommal, amely rabszolgamunkával állít elő olcsó termékeket, az akkor a következő lépésben az Európai Unió kizsákmányolását, kiszolgáltatottságát is növeli.”



Európai összefogás
Az erőszakos szerveltávolítások tömeges méreteket öltenek Kínában, naponta lelkiismereti foglyok tucatjait ölik meg ilyen módon. Ez a tevékenység a Fálun Dáfá elleni üldözés egyik legsúlyosabb formája, ami egyben egy emberiség elleni bűncselekmény is. Az ilyen cselekmények esetében határokon átnyúló összefogás szükségeltetik, annak érdekében, hogy véget érjen a népirtás eme formája.


Az Európai Parlament 2013-as állásfoglalásában ennek hangot is ad, mégpedig olyan formában, hogy „felszólítja az EU-t és tagállamait, hogy vesse fel a kínai szerveltávolítás ügyét; javasolja, hogy az EU és tagállamai nyilvánosan ítéljék el a szervátültetéshez kapcsolódó visszaéléseket Kínában, és tájékoztassák erről a problémáról Kínába utazó állampolgáraikat; felszólítja az EU-t, hogy átfogóan és átláthatóan vizsgálja meg a Kínában alkalmazott szervátültetési gyakorlatokat, továbbá felszólít, hogy az ilyen etikátlan gyakorlatokban részt vevőket helyezzék bűnvádi eljárás alá”.


(Az állásfoglalás teljes szövege:
http://www.europarl.europa.eu/sides/getDoc.do?pubRef=-//EP//TEXT+TA+P7-TA-2013-0603+0+DOC+XML+V0//HU)


Háttérinformációk
A Fálun Dáfá (másik nevén Fálun Gong) a Buddha Iskola egy magas szintű önművelési útja, melyet a gyakorlat mestere, Li Hongzhi alapított. A tanítás alapja “a Világegyetem legmagasabb fokú tulajdonságaival való azonosulás: Zhen, Shan, Ren (Igazságosság, Könyörületesség, Elfogadás). A Fálun Dáfá gyakorlása az elmére összpontosít, az elme és a gondolatok művelésével foglalkozik, kiemelve a Xinxing-et (a szív természetét). A Fálun Dáfá magában foglalja a test művelését is, mely különleges gyakorlatok végzését jelenti. A Fálun Dáfá bölcsességet ad az embereknek és harmonizáló hatású. (Forrás: www.falundafa.hu)


A Fálun Dáfá gyakorlókat a Kínai Kommunista Párt 1999 óta szisztematikusan üldözi, népirtásnak teszi ki. Kínában a gyakorlókat munkatáborokba viszik, és hitük feladására kényszerítik, ill. ennek hiányában megölik őket, avagy erőszakos szerveltávolítások áldozatai lesznek a katonai kórházakban.

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo