Debrecen: „Meghozták nekünk a napfényt“ – a Mennyei Zenekar a virágkarneválon

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

2014. augusztus 20-án immár 45. alkalommal került megrendezésre a Debreceni Virágkarnevál. A rendezvény fő látványossága a káprázatos virágkocsik, amelyek hosszú hónapok szorgos kezeinek munkáit dicsérik, hogy az Államalapítás Ünnepén színpompásan az eseményhez méltóan vonuljanak Debrecen utcáin. A rendezvény célja, hogy életben tartsa a hagyományokat, felhívja a figyelmet a hagyományok megőrzésének fontosságára, és ugyanakkor közelebb hozza a kultúrákat egymáshoz. A felvonuláson a főszerep a virágkocsiké, de a köztük felvonuló népi táncosok, zenekarok is legalább olyan kitüntetett figyelemben részesülnek, mint a karneválnak nevet adó guruló virágkompozíciók.

A Tian Guo Marching Band a debreceni virágkarneválon, augusztus 20-án

Idén a Mennyei Zenekar (Tian Guo Marching Band) ismét eljött, hogy újra részese lehessen a nagyszabású fesztiválnak, és hogy elvarázsolja a közönséget. A nézők a felvonulás teljes hosszán tömött sorokban álltak, és elmondhatjuk, hogy egytől egyig szívükbe zárták a zenekart. A tribünöknél a következő mondatokkal konferálták fel a zenekart:


„A Tian Guo Marching Band (Mennyei Zenekar) igazán különleges, érdekes sok nemzetiségű együttes. Egy nemzetközi zenekar, melynek a világ különféle tájain élnek a tagjai. A Tian Guo Marching Band képviseli Európában a multikulturális társadalmat. A zenészek az élet minden területéről valók, különböző etnikai háttérrel, 9-70 évesig. Egy közös cél tartja össze őket, hogy zenéjükkel bemutassák a Fálun Dáfá szépségét.


Szimbólumuk a lótuszvirág, mely a mocsárból kinőve a tökéletes szépséget és finomságot jelképezi.“


A nézőket ámulatba ejtette a zenekar és a táncosok szépsége, sokan „Csodálatos, szép, gyönyörű, felejthetetlen“, szavakkal illették a látottakat, miközben arcukon a mély meghatódottság jelei tükröződtek. A zenekar mellett hagyományos kínai ruhába öltözött hölgyek kecses táncot mutattak be a közönség legnagyobb örömére. Sokan kérték a különleges ruhába öltözött hölgyeket, hogy közös fényképeket készíthessenek velük.

Hagyományos kínai ruhába öltözött hölgyek

A menetet kísérő Fálun Dáfá gyakorlók szórólapokat és kézzel készített lótuszvirágokat osztogattak az érdeklődőknek – a szórólapokból pedig sokan mindjárt többet is kértek, hogy továbbadhassák barátaiknak, családtagjaiknak.

A látogatók szívesen fogadták a szórólapokat és a kézzel hajtogatott lótuszvirágokat is

A felvonulást követő délutánon a Nagyerdei stadion melletti parkosított területen még egyszer részesülhettek a látogatók a Mennyei Zenekar élő előadásában, ahol nem csak zenéltek, de teljes létszámmal bemutatták a Fálun Dáfá gyakorlatait, amelyhez bárki csatlakozhatott is. Így több érdeklődő is volt, aki lelkesen csatlakozott a gyakorlók népes táborához.

Kokfort Alén és családja már 30 éve szerettek volna eljönni a Virágkarneválra, Mosonmagyaróváron laknak. Megkérdezték a gyakorlók, hogy tetszik-e nekik a Virágkarnevál, mire azt mondták: „Nagyon. Bővebben? Nagyon-nagyon.“ Az Őszinteség, Jóság és Tolerancia elveket szépnek találták, és a zenekart varázslatosnak találták.

Monori lakosok, akiknek szintén nagyon tetszett a felvonulás és a zenekar is, kifejezetten az hogy „olyan jó ütemben játszottak“. Nagyon tetszettek nekik a Fálun Dáfá alapelvei - az Őszinteség, Jóság és Tolerancia – majd az egyikük hozzá tette, hogy több embernek kellene „Őszintének, Jószívűnek és egymással Toleránsnak lenni“.

A fiatalember először járt a virágkarneválon, Mezőpeterdről érkezett. A Fálun Dáfá alapelveit szimpatikusnak találta és a látottak is nagyon tetszettek neki. „Még több ilyen emberre lenne szüksége a világnak“ – tette hozzá. Valamint búcsúzóul megköszönte a gyakorlóknak a szórólapot, és elmondta, hogy amint lehetősége lesz rá, utána néz az interneten a Fálun Dáfának és a megrázó üldözésnek.

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo