Zürich: Aláírásgyűjtés a kínai kommunista rezsim szervkereskedelmének befejezéséért

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

A megállító táblák leírják az államilag jóváhagyott szervkereskedelem bűntettét, amelyet élő Fálun Gong gyakorlókon hajtanak végre Kínában – ez a kép fogadta a helyi lakosokat és a turistákat 2014. július 5-én reggel, amint végigsétáltak a nyüzsgő Banhof Strasse-n, a Zürichben lévő bevásárló utcán, Svájcban. Sok járókelő aláírta a petíciót a Fálun Gong gyakorlók által szervezett rendezvényen.

Az emberek aláírják a nevüket az aláírásgyűjtésen Zürichben, ezzel segítve az élő Fálun Gong gyakorlókkal Kínában folytatott szervkereskedelem megállítását

Miután egy svájci doktornő aláírta a nevét, elmondta egy gyakorlónak, hogy évekig végzett májátültetéseket. Elmondta, hogy tisztában van az erőszakos szervkereskedelemmel Kínában, és mindig is akart tenni valamit ezen bűncselekmény megállításáért. „Tudom, hogy Kínában meggyilkolják az embereket a szerveikért” – mondta. „Ez az orvosi alapelv ellen van. Egy orvos segít a betegeinek, de nem szabad kioltania egy életet, vagy eldöntenie, ki élhet és kinek kell meghalnia.”


Megértette, hogy az illegális szervrablás és szervátültetés jó pénzt hoz, és az emberek ragaszkodnak az élethez, de azt mondta: „Ez rossz az egyetemes emberi normák nézőpontjából.”


Orvosként úgy gondolja, hogy néhányan a doktorok közül önkéntelenül vesznek részt az illegális szervkereskedelmi üzletben, és ösztönözte őket: „Vegyétek a bátorságot, és állítsátok meg a gyilkolást a hagyományos kínai kultúrában.” Mielőtt elment, elvett egyet az „Orvosok az Erőszakos Szervrablás Ellen” (Doctors Against Forced Organ Harvesting - DAFOH) nevű szervezet szórólapjából, és kifejezte azon kívánságát, hogy segítene megállítani a Kínában folyó élő szervek elrablását, ezért csatlakozni szeretne a szervezethez.


Egy helyi házaspár, Fidan úr és neje is elmondta, hogy már hallottak a Kínában folyó szervkereskedelem bűntettéről. „Az erőszakos szervkereskedelem [élő emberektől] ijesztő és embertelen” – mondta Fidan asszony. „Egyáltalán nem kellene megtörténnie és haladéktalanul meg kell állítani. A [Kínában lévő Fálun Gong gyakorlók] kínzása és üldözése ellen vagyok. Aláírtam a nevemet, hogy segítsek nyomást gyakorolni a politikusokra, hogy tegyenek valamit az üldözés befejezéséért.”


Fidan egyetértett vele és hozzátette: „Őrület, hogy szerveket vesznek el élő emberektől. Segítenünk kell tudatni ezt az emberekkel, és terjesztenünk kell az üzenetet.”


A felesége megemlítette azt a szabályozást az Európai Közösségekben, amely az ilyen fajta bűntettek megállítását célozza. „Az embereknek tenniük kell valamit, hogy megállítsák az ilyen fajta bűncselekményeket, és ehhez szükség lenne néhány törvényi szabályozásra az európai országokban. Gyakran beszélünk az emberi jogi kérdésekről Kínában, de az nem elég, ha csak vitatkozunk a médiában. Valami hatékonyabbat kell tennünk.”


Laussane egy tibeti, aki Svájcban él, és látta a Fálun Gong rendezvényét Luzern városban. Ismeri az igazságot az üldözésről. „Igazán rossz, hogy a kínai kommunista rezsim erőszakkal vesz el szerveket élő emberektől. A világnak fel kell ismernie, hogy mi történik Kínában. Mindenkinek tudnia kell arról, hogy mi történik Kínában.” Sok nyomtatott anyagot vitt magával, és felajánlotta, hogy szétosztja azokat, ezzel segíteni szeretne abban, hogy még több ember ismerje meg az igazságot, és hogy megálljon a Kínában folyó üldözés.


Egy háromgyermekes családapa érdeklődött az aláírásgyűjtés céljáról. Egy gyakorló elmondta neki, hogy az „Orvosok az Erőszakos Szervrablás Ellen” (Doctors Against Forced Organ Harvesting - DAFOH) nevű szervezet tavaly kb. másfél millió aláírást nyújtott be az ENSZ-nek, amelyben kérte, hogy az ENSZ folytasson további vizsgálatot, és tegyen lépéseket a Kínában folyó atrocitás befejezéséért. Az apa aláírta a nevét és később elhozta a feleségét és a lányát is, hogy ők is írják rá a nevüket a petícióra.


Az aláírásgyűjtés még több embernek segített tudomást szerezni a Kínában folyó szervkereskedelem bűntettéről. Sok beteg nem fog többé szerveket vásárolni a kínai kommunista rezsimtől. Ezek a rendezvények segítik tájékoztatni a világ embereit, és elősegítik a Kínában folyó szervrablás atrocitásának befejezését.


Angol változat: Zurich: Signature Drive Calls for Ending the Chinese Communist Regime's Organ Harvesting Atrocity

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo