San Francisco: Csoportos gyakorlás és gyülekezés a Fálun Dáfá Világnap alkalmából

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

2014. május 10-én a Fálun Dáfá gyakorlók San Francisco-ban az öböl területén ünnepelték meg a Fálun Dáfá Világnapot. Csoportos gyakorlást tartottak a Városháza téren, valamint felvonulást rendeztek a főutcán, és rendezvényt tartottak a Portsmouth terén, San Francisco kínai negyedében is. Számos gyakorló megosztotta a nyilvánossággal a pozitív változások tapasztalatait, amiket a gyakorlat hozott az életükbe.


2014. május 13. a Fálun Dáfá nagyközönség előtti bemutatásának 22. évfordulója. Valamint a 15. Fálun Dáfá Világnap, és egyben Li Hongzhi-nak, a Fálun Dáfá megalapítójának a 63. születésnapja.


Megtanultam, hogy kedvesnek kell lenni másokkal
Ivailo Anguelov 2006-ban kezdte el gyakorolni a Fálun Gongot. Gyerekkora óta krónikus fájdalmai voltak. Néhány hónappal azután, hogy elkezdett gyakorolni, a fájdalom eltűnt. Azóta egészségesebb és kedvesebb emberré vált.


Elmondta: „Részt veszek ezen a mai eseményen, mert Fálun Dáfá gyakorló vagyok. Egészségesebb emberré váltam. Azt is megtanultam, hogy kedves legyek másokkal.”


Az orvos azt mondta, hogy már csak hat hónapig fogok élni
A 76 éves Yang Li megosztotta a történetét a kínai negyedben tartott gyülekezésen. Az 1990-es évek végén az orvosa azt mondta, hogy csak hat hónap van vissza az életéből a kiújult gyomorrákja és az újonnan diagnosztizált orrgarat-rák miatt. Nem sokkal azután találkozott a Fálun Dáfával, és azóta egészséges.

Yang Li

„A Fálun Dáfá annyira nagyszerű. Csodálatos gyógyító és egészségmegőrző hatása van. Valódi boldogságot jelent, hogy nincsenek betegségeim!” Yang ösztönözte az embereket, hogy ismerjék meg a tényeket a Fálun Dáfáról, és ne kövessék vakon a rágalmazó propagandát, amit a Kínai Kommunista Párt (KKP) terjeszt.

Csoportos gyakorlás a Városháza téren


A felvonulás a Városházától indult és San Francisco főutcáján haladt keresztül

A parádé guruló hajója

2014. május 10-én San Franciscóban a Fálun Dáfá gyakorlók a halálos áldozatok fényképeit tartják maguk előtt a felvonulás közben

Kínzás rekonstruálás


Nyitottabb és társaságkedvelőbb vagyok
Tang egy kicsit korábban, mint egy évvel ezelőtt érkezett az Egyesült Államokba, és 17éve gyakorolja a Fálun Dáfát. Elmondta, hogy a Fálun Dáfá különleges értéket jelent a számára. „Ragaszkodtam az Őszinteség-Jószívűség-Tolerancia tanításokhoz. Most sokkal nyíltabb és társaságkedvelőbb személy vagyok. Harmonikus családom van, és jó a kapcsolatom a szomszédjaimmal a gyakorlatnak köszönhetően.”


Ennek elérése nem volt könnyű. Tang fia 2004-ben meghalt Liaoning tartományban. „A fiamat négy különböző munkatáborban tartották fogva, mielőtt halálra kínozták. Szeretném tájékoztatni az embereket, hogy a KKP gonosz. Fontos, hogy az emberek kilépjenek a KKP szervezet tagságából, hogy elkerüljék a felelőségre vonást a KKP-vel együtt, mikor az megtorlással fog találkozni az összes bűntettéért, amit elkövetett a kínai emberek, többek között a Fálun Gong gyakorlók ellen.”


A gyakorlók megünnepelték a Fálun Dáfá Világnapot is egy előadással San Francisco kínai negyedében, a Portsmouth téren. A Divine Land Marching Band eljátszotta többek között a „Fálun Dáfá jó” című szerzeményt. A fiatal gyakorlók kínai táncokat adtak elő, furulyán, hegedűn és citerán játszottak. A nézők élvezték az előadásokat, és megtudták az igaz tényeket a gyakorlatról.

2014. május 10-én a Fálun Dáfá gyakorlók előadása San Francisco kínai negyedében, a Portsmouth téren


A Fálun Dáfá gyakorlók boldog születésnapot kívánnak Li Mesternek


Angol változat: San Francisco: Group Exercises and Rally Pay Tribute to World Falun Dafa Day

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo