Németország, Berlin: A helyi média felfedi a Shen Yun előadások zavarását

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

„Én az egykori Kelet-Németországból származom. A kínaiak között ugyanaz van, mint ami a [kelet-németországi] uralom alatt volt. Ők félnek.” – mondta Jörg Seefeld, a rendezvény részleg igazgatója a Stage Színházban a Potsdamer téren, ahol a Shen Yun 2014. március 23. és 26. között négy előadást is tartott.


A Berliner Zeitung, egy berlini napilap írta meg a fentieket „A kínai nagykövetség megpróbálja blokkolni a táncszínházat” című, február 12-i cikkében. A cikk a volt kelet-német művészeti cenzúrával hasonlítja össze a Shen Yun előadások zavarását, amit a Kínai Kommunista Párt (KKP) próbált meg elérni Berlinben – a cikk írója a történteket „a Postdamer téri hidegháború”-nak nevezi.

A kínai nagykövetség hivatalnoka, Chen Ping ellátogatott a Stage Színházba, hogy nyomást gyakoroljon a színházra, hogy töröljék a négy Shen Yun előadás szerződését.

A Berliner Zeitung 2014. február 12-i cikke

A Der Tagesspiegel napilap is beszámolt a zavarásról

A Der Tagesspiegel (a Napi Tükör), befolyásos napilap is beszámolt a zavarásról március 19-én a „Tánc a cenzúra ellen: a kínai nagykövetség megpróbálja megakadályozni a balettelőadást, mert a Shen Yun támogatja a régi kultúrát” címmel.


A cikk szerint a KKP megpróbálta zavarni a Shen Yun előadásokat sok helyszínen, Berlinen kívül is. Hasonló dolgokat tett öt évvel ezelőtt Münchenben. Az újság beszámolt a cenzúrakísérletről, aminek következményeként még többen nézték meg az előadást. Emiatt a kínai konzulátus Frankfurtban felhagyott hasonló tervével.


A németek támogatják a Shen Yun Performing Arts-ot


A Fálun Gong gyakorlók felfedik a KKP általi Shen Yun zavarást

„Micsoda?! Kínáról beszélnek? Ez valóban megtörtént Berlinben? Megpróbálták megállítani a Shen Yun előadást itt? Ez felháborító!” Sok berlini osztja ezt a nézetet, mikor elmondják nekik a történteket.


A Fálun Gong gyakorlók bannereket és más tájékoztató eszközöket állítottak fel Berlin több útcájában is március 18-tól kezdve, amelyek segítségével felfedték a zavarást. Sok járókelőt felháborított a KKP zavarása. Elmondták, hogy ennek eredményeként el fognak menni megnézni az előadást, hogy támogassák a Shen Yun Performing Arts-ot.


Deme úr azt mondta a gyakorlóknak, miután elolvasta a újságcikkeket: „Most értem, miért zavarja Kína a Shen Yun előadásokat. Mert a Shen Yun segít a kínai embereknek helyreállítani a hagyományos kultúrájukat”.


Egy rendőr az Alexandra téren azt mondta a gyakorlóknak: „Támogatom önöket. Amit ő [a KKP] tett, az túl sok!” Másik két rendőr látta a Shen Yun-t reklámozó teherautót, és megjegyezte: „Ez annyira gyönyörű! Mitől fél a KKP?”


Egy tanár megosztotta a gyakorlókkal: „Eredetileg kelet-német vagyok. Nekem mind ismerősek a kommunista trükkök.” Sokan hasonló véleményen vannak, akik Kelet-Berlinben élnek.


Sok német kérdezte, hogyan tudna segíteni a Shen Yun-nek. A gyakorlók elmondták nekik: „A legjobb módja, ha saját maguk tapasztalják meg a Shen Yun-t a színházban. Meg fogják látni, miről szól az előadás, és hogy mitől fél a KKP. A tettükkel mondjanak nemet a KKP-nak”. Néhányan közülük elvettek további másolatokat az anyagokból, hogy terjesszék az információt.


Régebbi zavarások
A Shen Yun Performing Arts székhelye New York-ban van. A küldetése, hogy feltámassza az isteni ihletésű kínai hagyományos kultúrát, és hogy sikeresen létrehozzon egy nemzetközileg elismert megjelenést. Eközben a KKP megpróbálja diplomácia és kémkedés útján szabotálni a Shen Yun-t az egész világon. Ez alól Németország sem volt kivétel.


Frankfurtban két német vállalat – mivel társult a Shen Yun-nel – 2013. márciusában telefonhívásokat kapott a kínai konzulátustól. A vállalatok megtagadták, hogy eleget tegyenek a KKP azon igényének, hogy visszavonják a partnerségüket. Az egyik vállalat így válaszolt: „Nekünk van szólásszabadságunk Németországban. Mi döntjük el, hogy mit akarunk.”


Kísérleteiben (hogy megakadályozza a Shen Yun előadását Frankfurtban) Li Hayan, a frankfurti kínai konzulátus akkori főkonzulja 2009. január 6-án írt egy állami diplomáciai levelet Holstein állam miniszterelnökének, rossz hírbe hozva a Shen Yun-t.


Felvette a kapcsolatot más országok konzulátusaival is Frankfurtban, és lobbizott, hogy ne vegyenek részt a Shen Yun előadásokon. Ezekkel a kísérletekkel nemcsak hogy nem sikerült megállítani a show-t, de valójában még több embert ösztönzött a műsor megtekintésére. Egy német emberi jogi szervezet felfedte Li Haiyan levelét, amit a miniszterelnöknek írt, amely bizonyítékká vált a KKP diplomáciai erejével való visszaélésére.


2008 márciusában a helyi Shen Yun támogatót, a Tonicale Koncertügynökséget megfenyegette a müncheni kínai konzulátus. Az ügynökség először zaklató telefonokat kapott közel 10 percenként, majd március 11-én Wang Yanming kínai helyettes konzul személyesen is ellátogatott oda. Megfenyegette a Tonicale ügyvezető igazgatóját, hogy ha nem törlik a műsort, akkor soha nem léphet be Kínába, és az ügynökséget a kínai partnerekkel folytatott üzleti tevékenységek feketelistájára teszik. A nyomás ellenére a német ügynökség megállta a sarat, és a műsort sikeresen megtartották menetrend szerint.

Angol változat: Berlin, Germany: Local Media Exposes Chinese Communist Interference of Shen Yun Performances

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo