Tao Yuanming, a „Földek és kertek” első nagy költője

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

Tao Yuanming egy kiváló költő és kiemelkedő remete volt. Úgy hivatkozott magára, mint „Tao, a világtól elvonultan élő” vagy „az öt fűzfa mestere”, amely abbéli kívánságát mutatja, hogy egy csendes, visszahúzódó életet éljen vidéken.


Tao édesapja korán meghalt, és a család utána szegénységben élt. Tao-t fiatal éveiben érdekelte a taoizmus, és csodálta a visszavonult életmódot. A húszas éveiben kezdte meg a mezőgazdasági munkát, és a taoizmus meditációit gyakorolta.

Tao Yuanming, a „Földek és kertek” első nagy költője (Kiyoka Chu)

Az irodalomban és a költészetben felmutatott tehetsége miatt gyakran kínáltak neki kormányzati posztokat. Először elutasította a lehetőségeket a politikától való vonakodására hivatkozva, de hogy támogassa a családját, később mégis junior kormányzati hivatalnok lett, 29 éves korában. Néhány év múlva lemondott a hivataláról és visszatért a szülőfalujába, hogy a krizantémokat ápolja.


Elfogadott egy másik kormányzati állást is a megélhetés nyomása miatt, amikor 35 éves volt: megyei bíró lett, de 44 éves korában ismét lemondott.


A lemondása után Tao eldöntötte, hogy visszavonul kis farmjára, hogy kemény munkával etesse a családját. Néha élvezte a bort, a költészetet és a remeték barátságát, de legfőképp éhezéstől és szegénységtől szenvedett, ha természeti katasztrófák sújtották a mezőgazdaságot. Ennek ellenére sok verset és prózát írt, hogy leírja a vidék szépségét és a vidéki szabad életstílust. Ő alkotta meg az egyik prózájában a „Barackvirág forrás”-át, amely egy kínai kifejezés az utópiára.


Valóban megvetette a széles körben elterjedt korrupciót és az udvaroncok extravaganciáját, és kifejezte, hogy inkább szegénységben él vagy méltósággal koldul, minthogy udvari szolga legyen tisztességes fizetéssel. Sajnos ez valóra is vált az utolsó napjaiban.


44 éves korában a nádfedeles ház, amelyben a családja élt, porig leégett, és ideiglenesen egy hajón kellett tartózkodniuk. A rokonai és a barátai pénzügyi támogatására kellett támaszkodnia. Mire 58 éves lett, a családja nagyon szegény volt, és alkalmanként hitelt kellett felvenni élelmiszerre. Ezt írja az egyik költeményében, amiben felsóhajt: „A családom éhezik, ezért kihajtottak ételért, de nincs hova mennem. Oly hosszan bolyongva, végül bekopogtam egy ajtón, de nem jött válasz. A háztulajdonos sejtette, és kedves volt, így az utam nem volt hiábavaló küldetés.” Folytatott és befejezett sok csodálatos prózát és verset, sok közülük az életről és a halálról, a gazdagságról és a szegénységről alkotott megértését mutatták meg, de nem kizárólag taoista látószögből.


Tao Yuanming szegény volt élete késői szakaszában, de határozottan fenntartotta az tisztességét az idő múlásával, amíg meg nem halt 63 éves korában.

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo