2014. évi Tajvani Lámpás Fesztivál: A Fálun Gong részleg maga a szépség és együttérzés

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

A Fálun Gong gyakorlók február 6-án a nyolcadik alkalommal csatlakoztak a Tajvani Lámpás Fesztiválhoz. Egy területet nagyszabású lámpásokkal a Fálun Gongnak szeneltek a Caotun község botanikus kertjében. Ebben az évben a világító ünnepély több ezer embert vonzott. Az emberek sorban álltak, hogy a hajó fedélzetéről közelebbi pillantást vethessenek az ünnepi menetre.


Huszonöt méter hosszú, nyolc méter széles és tizennyolc méter magas – a hajó olyan magas volt, mint egy hatemeletes épület. Liao Pingfeng úr, a Fálun Gong részleg rendezvénykoordinátora elmondta, hogy látva a vendégek áhítatos arckifejezését az ünnepély alatt, felejthetetlenül hálás volt.


A Tajvani Lámpás Fesztivál, melynek a házigazdája a Közlekedési és Hírközlési Minisztérium Turisztikai Hivatala Tajvanban, egy évente megrendezett esemény, ahol megünneplik a Lámpás Fesztivált, január 15-ét - a holdnaptár szerint. Minden fellépő megtekinthető február 23-ig.


Liao Ziyou asszony, aki egy törvényhozó Nantou megyéből úgy dicsérte a hajót, mint „egy isteni hajó tele boldogsággal”. Tang Yuxia asszony a Nantou Turista Egyesület Yuchi községi ágának igazgatója úgy gondolja, hogy az esemény nem lett volna ennyire sikeres a Fálun Gong gyakorlók részvétele nélkül. „A hajó lenyűgöző! Szeretném jobban megismerni a Fálun Gongot!” – tette hozzá.

A 2014-es Tajvan-i Lámpás Fesztivál világító ünnepségének Nantou megye adott helyet február 6-a éjjelén

A világító ünnepély egybeépült Caotun község hagyományos rituáléival. A közösség sok befolyásos tagja, többek között a törvényhozók, felsővezetők, művészek, iskolaigazgatók és diákok vettek részt az eseményen. Több ezer ember volt jelen. A helyi újság és tv állomás is beszámolt az eseményről.

Számos VIP vendég világította ki a lámpást. Balról jobbra: Zhuang Yizhong a vezető tervezője a „Fá hajó” lámpásának, Li Pingfeng a Fálun Gong fellépésszervezője, Chang Ching-Hsi a Tajvani Fálun Dáfá Egyesület elnöke, Hong Guohao Caotun község igazgatója, Lin Qingsheng Caotun község képviselőinek elnöke, Xu Gengxiu a Tajvan-i Kézműves/Hajó Kutatási és Fejlesztési Központ igazgatója.

Liao asszony elmondta, hogy ebben az évben a Fálun Gong részvétele sok támogatást kapott a szövetségi és a helyi vezetőktől, különösen Wei Ming-ku és Tsai Chi-chang törvényhozóktól a Yuan-i törvényhozástól. Húsz Nantou törvényhozó ajánlotta fel a közös támogatását, és Caotun község igazgatója, Hong Guohai biztosított egy létesítményt a gyakorlóknak, hogy felállítsák a hatalmas hajót.


Hong úr kijelentette január 28-án, a rendezvény sajtókonferenciáján, hogy a Fálun Gong részleg nagyszerű, 19 lámpással vettek részt az ünnepélyen. A jelenlegi változat nagyobb, mint amivel részt vettek a tavalyi Xinzhu kiállításon. Hong úgy gondolja, hogy a „Mennyei lovasszekér” nevű lámpás egy remekmű.


A Caotun községbeli festők 24 oszlopot készítettek a Fálun Gong ünnepi részlegének


A projektmunka az Őszinteség-Jószívűség-Tolerancia elveit tükrözi
Liao Ziyou asszony az ünnepség után felment a hajóra, és azt mondta: „Ez a hajó igazán látványos. Az, hogy ez a hajó csatlakozott a rendezvényünkhöz, egy isteni elrendezés. Ez egy áldás Caotun községnek.”


„Az Őszinteség-Jószívűség-Tolerancia szelleme a projekt teljes ideje alatt ragyogott. Éreztem a Fálun Gong gyakorlók kitartását a csoportjuk együttműködésében.” Úgy írta le a hajót, mint „egy isteni hajó tele boldogsággal.”


Tang Yuxia a Nantou Turizmus Egyesület Yuchi községi ágának igazgatója egyetértett: „A Fálun Gong gyakorlók nagyon jól koordinálták a projektet, és egy nagyon tiszta helyet tartottak fenn. Nagy önfegyelmük van.” A projekt felkeltette Tang asszony érdeklődését a Fálun Gong iránt.


A mennyei ló a „Mennyei lovasszekér” nevű lámpást szivárványszínű szárnyak díszitik, felkeltve mind a felnőttek, mind a gyermekek figyelmét

A Fálun Dáfá részleg a Caotun kapitányság Nantou Megyei Rendőrállomása előtt. Sok rendőr készített fényképet a hajóról.


Angol változat: 2014 Taiwan Lantern Festival: Falun Gong Section Spreads Beauty and Compassion

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo