Európa: A turisták kilépnek a Kínai Kommunista Pártból a kínai Újév ideje alatt

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

Egyre több kínai turista lép ki a Kínai Kommunista Pártból (KKP) és a hozzá kapcsolódó szervezetekből a turistahelyeken szerte Európában. Skandináviától a közép-európai országokig, a KKP tagok kilépésének aránya erősen megnőtt az elmúlt években. A pártból kilépők száma néhány helyen meghaladta a száz főt – két órán belül.


A KKP-ból való kilépés lehetővé teszi a kínai embereknek, hogy elhatárolják magukat a bűncselekményektől, amelyeket a kommunista rezsim követett el, ami több mint 80 millió kínai ember haláláért felelős 1949-es hatalomra kerülése óta.


A mozgalom 2004-ben kezdődött a Kilenc Kommentár a kommunista pártról című művel, amely gyorsan lendületet kapott. Több mint 155 millió kínai mondott le a párttal való kapcsolatáról, és a hozzá kapcsolódó ifjúsági ligákról a mai napig (2014. február).


A kínaiul beszélő Fálun Gong gyakorlók mellett sok nyugati gyakorló is csatlakozott az erőfeszítéshez, hogy segítsen a kínai turistáknak kilépni.


Fogékonyabbak az igazságra
Sok kínai turistát erősen befolyásolt a kínai rezsim aljas propagandája, és a Fálun Gong befeketítésre, valamint az, hogy eltorzítja az igazságot. Segít nekik tisztán átlátni a rezsim hazugságai és a valódi tények közti ellentmondást, ha megvitatják a Fálun Gong gyakorlókkal az aktuális eseményeket, és ez lehetővé teszi számukra, hogy tárgyilagosan újragondolják a körülményeket.


Egy néhány órás beszélgetésben egy kínai turista olyannyira megváltoztatta a gondolkodását tagadásból, hogy elfogadott egy példányt a Kilenc Kommentárból, és kilépett a KKP-ből. Látva, hogy a KKP hivatalnokai nemrégiben vizsgálat alá kerültek, sőt el is ítélte őket a bíróság korrupció miatt – ez is segített sok turistának, hogy elfogadja a Fálun Gongról szóló igazságot, és többé ne higgyen a rezsim hazugságainak.


A fiatal turisták gyakran önként meggyőzték barátaikat, hogy lépjenek ki a KKP-ből, sőt felajánlották, hogy terjesztik a Fálun Gongról szóló igazságtisztázó anyagokat másoknak.


„A KKP-ből való kilépés” tanúsítvány értékesebb az aranynál is
A Kínában lévő pénzügyi biztonság hiánya miatt sok turista keres befektetést aranyban vagy svájci luxus órákban, hogy megőrizzék bevételeik élettartamát.


Mikor befejezik a vásárlást, a gyakorlók tudatják velük, hogy a KKP-ből való kilépéssel biztosíthatnak egy biztonságos jövőt, amely fontosabb, mint az aranyba és órákba való befektetések. Sokan ezek közül a turisták közül egyetértenek abban, hogy kilépjenek a KKP-ből; nem hajlandóak társulni a párttal, amelyről hiszik, hogy kudarcra van ítélve.


Kínai turista: „Li Mester olyan csodálatos!”
Egyik nap két turista Qingdao városból odament egy gyakorlóhoz. Az idősebb férfi megkérdezte: „Mit adsz el nekem?” A gyakorló nyugodtan válaszolt: „Nem adok el neked semmit. Itt vagyok, hogy tájékoztassalak az igazságról, és hogy biztonságban maradhass.”


A gyakorló folytatta: „Míg én fizettem ezekért az igazság tisztázó anyagokért, ingyen kínálom ezeket nektek, így elolvashatjátok a tényeket, választhattok a jó és a gonosz közül, és biztosíthattok magatoknak egy jó jövőt. Hogy elveszitek-e anyagot vagy sem, rajtatok múlik. Most van a kínai Újév ünnepe, mi mégis itt állunk kint a hidegben. Ezt értetek tesszük!”


Mivel a férfiak arckifejezése nyugodt volt, a gyakorló hozzátette: „Tudnotok kell, hogy egy csomó nem biztonságos tényező van Kínában. Például a súlyos környezetszennyezés, és a madárinfluenza is csak Kínában létezik. Miért? Mert a KKP olyan jó embereket üldöz, mint a Fálun Gong gyakorlók, és nem engedi, hogy az emberek jók és kedvesek legyenek. A párt találkozni fog a megtorlással. Ha a végén te is meg lennél büntetve az ég által velük együtt, nem lenne kár? Ezért terjesztem az igazságot, így választhatod azt is, hogy biztonságban légy.”


Mindkét férfi bólogatott, ezzel kifejezve a megértésüket, és egyetértettek, hogy kilépnek a KKP-ből és a hozzá kapcsolódó ifjúsági szervezetekből, a Fiatal Úttörőkből és az Ifjúsági Ligából.


Ugyanez a gyakorló később látta újra a két férfit. Az idősebb férfi azt mondta más kínai turistáknak: „Li Hongzhi Mester tanítványai! Li Mester annyira csodálatos!”


Általános iskolás diák: „A KKP rossz, a Fálun Gong jó!”
Amikor kilépett a KKP-ből néhány felnőtt, nem gondolt arra, hogy szükséges lenne a gyermekeiket is kiléptetni a Fiatal Úttörőktől és az Ifjúsági Ligából. Egyik szülő azt mondta: „Nem kell a fiúnknak is megcsinálnia ezt. Nem tud semmit.”


A fiú hirtelen válaszolt: „Hogyhogy nem tudok semmit? Hát persze, hogy tudom! Tudom, hogy Mao Ce-tung rossz, és a KKP is rossz. Tudom, hogy a Fálun Gong jó!” Azt választotta, hogy kilép a Fiatal Úttörőktől, és elmondta, hogy nem fog csatlakozni az Ifjúsági Ligához sem.


A fiú hozzászólása mulattatta a szüleit és a nagyszüleit. Mind az öten kiléptek a KKP-ből és a hozzá kapcsolódó szervezetekből.


Angol változat: Europe: Tourists Quit the Chinese Communist Party During Chinese New Year

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo