A Shen Yun előadás egy kiváló lehetőség az igazság tisztázására

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

Meghívtam az egyik barátom édesanyját, hogy nézze meg a 2013-as Shen Yun előadást DVD-n az otthonomban, mert a Fálun Dáfá ellen volt. Miután megnézte a műsort, meghatódott, és azt mondta: „Meg kell változtatnom a Fálun Dáfá irányába való viselkedésemet.”


A párt által megtévesztve
A barátomnak jó megértése van a Fálun Dáfáról, de az édesanyját megtévesztette a Kínai Kommunista Párt (KKP) azzal, hogy bemocskolta és hamis színben tüntette fel a gyakorlatot a médián keresztül.


Egyik alkalommal a barátom édesanyja látta, hogy a lánya egy Fálun Dáfá könyvet olvas. Az anya megdöbbent rajta, elvett minden könyvet és CD-t, és visszahozta nekem. Azt mondta: „A gyerekeknek nem kellene ilyen fajta könyveket olvasniuk.”


A barátom aztán megkért engem, hogy tisztázzam az igazságot a Fálun Dáfáról az édesanyjának.


Adtam a barátomnak DVD-t a Shen Yun Performing Arts előadásáról tavaly. Sajnos az édesanyja elvette tőle és elrejtette. Elmondta nekem, mi történt, és megígértem neki, hogy beszélek az édesanyjával, mikor lesz rá lehetőség. Ez több mint egy évvel ezelőtt volt.


Tisztázódnak a félreértések a Fálu Dáfáról
Az egyik reggel az édesanyjának szüksége volt egy kis segítségre. Segítettem neki, és örült neki. Aztán megkérdeztem, miért nem ment el az edzőterembe, azt valaszolta, hogy az esős idő miatt. Megkértem, hogy jöjjön el a házamba, nézzünk tévét, és ő beleegyezett. Mikor bekapcsoltam a 2013-as Shen Yun show-t, nagyon tetszett neki, amit látott.


Erősen összpontosított arra, amit látott, és igazán élvezte. Azt mondta: „Tetszik a zene. Nagyon nyugodttá tesz. A táncok gyönyörűek és a háttér is csodaszép. Tetszenek a dalok szövegei is. Még sosem láttam ennyire nagyszerű előadást. Ez valóban képviseli a kínai hagyományos kultúrát.”


A műsor után feltett néhány kérdést, és én mindegyiket megválaszoltam. Aztán azt mondta: „Ezt az előadást Kína legjobb színházaiban kellene bemutatni. Biztos vagyok benne, hogy az emberek élveznék. Hiányzik az erkölcsi oktatás Kínában. Sok ember a pénzkeresésre összpontosít csak tekintet nélkül az erkölcsi kötelezettségekre. A múltban hittem a KKP-ben, és abban, amit a KKP mondott a Fálun Dáfáról. Most tudom, hogy a KKP hazudott. A Fálun Gong azt tanácsolja az embereknek, hogy legyenek jók, és hogy tartsanak fenn egy magas erkölcsi mércét. Az előadás megnézése után már tudom, hogy a Teremtőnk azt mondja nekem, hogy lépjek ki a KKP-ből.”


A barátom édesanyja kilépett a KKP-ből és a hozzá kapcsolódó szervezetekből. Később meggyőzte a férjét, hogy ő is lépjen ki.


Angol változat: Shen Yun Performance an Excellent Way to Clarify the Truth

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo