Los Angeles: „Büszke vagyok a kínai származásomra, a Fálun Gong miatt.“ (fényképekkel)

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

„Nem szerettem elmondani az embereknek, hogy kínai vagyok, mert szégyelltem. Mióta megnéztem a Shen Yun előadást, és hallottam a Fálun Gongról, büszke vagyok arra, hogy kínai lehetek, mert a legjobb dolog Kínából származik. Úgy érzem, hogy közel vagyok az isteni kultúrához,“ Lan asszony mondta ezt, amikor látta a Fálun Gong gyakorlók felvonulását Los Angeles Kínai negyedében október 20-án.

Több, mint ezer gyakorló vett részt a világ minden részéről a hatalmas felvonuláson a kínai negyedben. A felvonulást a Mennyei Zenekar vezette, amely a Broadway-nál kezdődött, és a kínai konzulátusnál ért véget.

A nagy menet

A kínai emberek köszöntik a gyakorlókat

A felvonulás előtt Lan Yuechan asszony megnézte a Mennyei Zenekar előkészületeit. Azt mondta a riporternek: „Az édesapám kínai üzletember. Azért, hogy elkerülje a Kínai Kommunista Párt üldözését, Vietnámba menekült már évekkel ezelőtt. Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy a kommunista párt gonosz. Mind utáljuk, és nem akarjuk megmondani az embereknek, hogy kínaiak vagyunk. De a Fálun Gong és a Shen Yun előadás megváltoztatott. Általuk olyan érzésem van, hogy közel vagyok az isteni kultúrához.“

Etrao úr és a felesége Mexikóból

Etrao úr és felesége hosszan nézte a felvonulást. Ezelőtt soha nem hallottak a Fálun Gongról, de hisznek abban, hogy mindenkinek szüksége van az Őszinteség-Jószívűség-Tolerancia elvekre. Megdöbbentek, amikor hallottak arról, hogy Kínában szervrablás létezik. A feleségével együtt támogatják a gyakorlók békés ellenállását.

A parádé résztvevői az egész világról érkeztek, és azért jöttek, hogy megmutassák a Fálun Gong szépségét és felhívják a figyelmet az üldözésre.

Kerrie és az édesanyja Joyce Mitchell

Joyce Kansas-ból 11 évvel ezelőtt kezdett el gyakorolni. Izom daganata volt, amely hosszú ideje kínozta, de nem sokkal a gyakorlásának megkezdését követően eltűnt a daganat. Három évvel később a lánya is csatlakozott a gyakorláshoz. Joyce reméli, hogy az egész világ megismerheti a Fálun Gongot, és annak előnyeit.

Han Phan és a fia Kanadából érkeztek, hogy csípődobosokként vegyenek részt a felvonuláson

Han Phan kanadai vietnámi, aki a Fálun Gong gyakorlását 12 évvel ezelőtt kezdte. Étterem tulajdonosként jól állt anyagilag, de mégis üresnek érezte az életét. Zen meditációt gyakorolt három évig, amíg egyszer egy szórólapot kapott a Fálun Gongról az éttermében. Rátalált a Zhuán Fálun című könyvre, és két nap alatt elolvasta. „Egy új életet kaptam,“ mondta.

Harold Werner San Diego-ból

Harold Werner számára, aki San Diego-ból érkezett, sem az egészségmegőrzés nem volt cél, sem a gyógyítás, amikor elkezdte gyakorolni a Fálun Gongot. A belső békéjét kereste. Hisz abban, hogy az Őszinteség-Jószívűség-Tolerancia elvek jobbá tudják tenni a világot, és hogy minden konfliktus, ami az emberek között van, megoldható azáltal, hogy magunkban keresünk, amely a fő tanítása a Fálun Gongnak. Ha a problémáknál mindenki képes lenne figyelembe venni a másik nézőpontját, akkor nem lennének veszekedések.


Angol változat: http://en.minghui.org/html/articles/2013/10/22/142860.html

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo