A nehézséget élvezetnek venni

Üdvözlet mindenkinek!

A nevem Roswitha, Ausztriából jöttem. A Shen Yun promóciójánál egy bevásárlóközpontban adtam el a jegyeket. Ebben a környezetben könnyű volt számomra, hogy mindenféle emberi gondolatok és ragaszkodások felszínre jöjjenek.

Egy alkalommal volt ott egy 8 éves kisgyerek, aki a nagyszüleivel jött a bevásárlóközpontba. A nagyszülők leültek és beszélgettek a barátaikkal, miközben kávéztak. A gyerek pedig nagyon unatkozott és folyamatosan panaszkodott. A nagyapja többször korholta őt, ő pedig többször rám nézett. Éreztem a gyermek fájdalmát, ami nagyon lehangolt. Dühös is voltam az idős emberre, hogy hogyan lehet ilyen undok. Nem volt egyértelmű számára, hogy attól amit ők csinálnak, attól nagyon unatkozik a gyerek? Hogyan lehet ilyen undorító ez az öregember?

Felismertem, hogy a gondolati állapotom nem volt jó, nem voltam barátságos az emberekkel, és azt láttam, hogy a Shen Yun promotálásánál sem voltam könyörületes. Hamarosan rájöttem, hogy ez az esemény egy felismerés volt nekem, ami által fejlődhettem. Különösen ez a fajta tisztességtelenség a gyerekkel szemben volt az ami megérintett, ilyen fajta eseményeket többször átéltem az igazság-tisztázó helyeken, ahol mindig időre volt szükségem ahhoz hogy lenyugodjak. Azt gondoltam, hogy csak azt láthatom, ami a szemem előtt történt, de nem tudom hogy milyen fajta karmikus kapcsolat van az ő életük között. Éreztem, hogy hinnem kell a Dáfában, és meg kell tartananom a nem-cselekvés szívét. Most 100%-osan kell a ShenYun promóciójára koncentrálnom. Egy nagyon erős emberi gondolatot engedtem el.

Ennek a tapasztalatnak a hatására felismertem, hogy képes vagyok másokat érezni, de nem kellene hogy ez megindítson engem. Ez a Mester versére emlékeztetett a "Hong Yin"-ből:

Az Útban

Itt lenni, de a szív másutt van
Nincs konfliktus a világgal
Anélkül látni, hogy nézzen
Sem tévelygés, sem zavar
Anélkül hallgatni, hogy halljon
Nehéz megzavarni a szívet
Anélkül enni, hogy élvezze az ízét
A száj elvágva a ragaszkodástól
Törekvő szellem nélkül cselekedni
Állhatatosan az Útban lenni
Nyugodt, anélkül hogy gondolkodjon
Láthatni a titokzatost és a csodálatost.

1996. január 4.

Érzem, hogy minden pillanat a jegyeladó helyen egy ajándék a Mestertől. Felismertem a Fából, hogy az egész világegyetem élőlényei figyelik a Dáfá-tanítványokat és így a viselkedésünk nagyon döntő.

Egyszer, amikor a bevásárlóközpontba mentem a jegyeladó helyre, láttam hogy a képernyőnknek technikai problémája volt, és a jelen lévő gyakorlók arcára az volt írva : "Valami biztosan nem stimmel." Én a számláló mögött álltam és a nagy képernyő nélkül is mosolyogtam, és üdvözöltem az arra járókat. Emlékeztem, hogy a Mester azt mondja a 2003-as Fá-magyarázatban az Atlantai Fá-konferencián, hogy : „Akkor is, hogyha a mindennapokban olyan gyorsan haladsz el mások előtt, hogy nincsen lehetőséged beszélni velük, neked a könyörületességedet és a kedvességedet kellene hátrahagynod nekik.“

Nem szidtam a többi gyakorlót azért, amiért nem maradtak kedvesek az emberekhez miközben a problémákkal találkoztak. Megpróbáltam csendben harmóniába jutni, és megkértem a Mestert, hogy erősítsen meg engem. A szituáció hamarosan megváltozott, a probléma természetesen megoldódott. Tudom, hogy jobban is csinálhattam volna, és ezt a dolgot meg kellett volna beszélnem más gyakorlókkal, de nem volt ehhez bátorságom. Azt gondolom, hogy el kell engednem a konfliktusoktól való félelmemet. Ezen szorgalmasan dolgozom.

Volt egy időszak, amikor minden hétvégén a Shen Yun jegy-eladóhelyre mentem. Egy nap az apám azt mondta nekem: „Nagyon furcsa, hogy otthon hagyod a gyerekedet egyedül, miközben gyakorta elmész, hogy önkéntesen áruljad a jegyeket.“ Ettől borzasztóan éreztem magam, azon gondolkodtam, hogy hogyan magyarázhatnám el neki.

Amikor a következő hétvégén elmentem hogy a jegyeket eladjam, igazán boldognak éreztem magam. Egy pillanatig néztem az embereket, és mindegyiket olyan sajnálatra méltónak találtam. Sietve mászkáltak fel-alá a bevásárlóközpontban, és a ragaszkodásaik hajtották őket. Minden a pénzről szólt, a jobb életről, és ők folyamatosan változtatták a törekvéseiket. Az életben igazán nem tudnak dönteni semmiről, és fogalmuk sincs, hogy mi fog történni másnap. Ezek között az emberek között ki mondhatja azt, hogy ő szabadon eldönthetné, amit akar?

Azt mondtam az apámnak a gondolataimban: „Én itt állok, annak ellenére hogy nem fizetnek, én vagyok a legboldogabb, mert olyan valamit teszek, aminek van célja. Azt teszem, amit az igazi énem tenni szeretne. A hétköznapi emberek küzdenek, hogy elérjék a céljaikat, hogy kielégítsék az egójukat és felszabadítsák önmagukat. Én nem azért jöttem ide, hogy a hétköznapi emberek életét éljem, hanem azért, hogy segítsek a Mesternek a Fá-helyreigazításban, hogy megmentsem az élőlényeket. A Dáfá-tanítványok a legboldogabbak.“

Nagyon meghatódtam és boldognak éreztem magam. Visszaemlékeztem arra, amit a Mester mondott: „Tudod, hogy azért, hogy a Buddha megmenthessen téged, egyszer ételért könyörgött a hétköznapi emberek között? Ma én újra kitárom a kaput és tanítom ezt a Dáfá-t, hogy megmentselek. Soha sem éreztem igazán keserűséget azért a számtalan szenvedésért, amit el kellett szenvednem.“ (Esszenciák a további haladáshoz: Igaz művelés)

Abban a pillanatban felismertem a szintemen, hogy miért teheti meg a Buddha amit tesz. Mert a Buddha tudta, hogy a szenvedése által boldoggá tehet más embereket. Az apám soha többé nem mondott semmit, és én sem akartam magyarázkodni. Tudtam, hogy mi az amit csinálok, és hogy miért csinálom. És tudtam, hogy az amit tehetek, az a legjobb.

Az egymással való együttműködés tekintetében arról szeretném megosztani a tapasztalatomat, hogy hogyan kerestünk egy megfelelő bevásárlóközpontot a jegyeladáshoz. Két bevásárlóközpont volt, ahol visszautasítottak minket és nem engedték a jegyárusító helyet felállítani. Miután kicseréltük a tapasztalatainkat, arra koncentráltunk, hogy találkozhassunk a bevásárlóközpontok menedzserével, függetlenül attól, hogy visszautasítanak-e vagy sem. Ennek eredményeként mind a két helyen sikert értünk el.

Az egyik bevásárlóközpontnál nehéz volt időpontot kapni, hosszú ideig vártunk. Amikor találkoztunk, volt egy pár javaslatunk az együttműködésre, de a menedszer mindegyiket visszautasította. Úgy tűnt, hogy nem fogja megváltoztatni a gondolatait. Éreztem, hogy én sem és a másik gyakorló sem - aki velem volt - nem akartuk feladni, a Mester segítségét kértem. A menedszer látta a Dáfá Egyesület névjegykártyáját és megkérdezte hogy mi a Fálun Dáfá. A gyakorló bemutatta neki a Fálun Dáfát, én pedig a Kínában zajló üldözésről beszéltem. Éreztem hogy megérintettük a szívét.

Megkérdezte, hogy miért reklámozzuk a ShenYun-t. Elmagyaráztuk neki, hogy a Shen Yun megmutatja az ősi kínai értékeket és az erényt. Azt mondta nekünk, hogy ő is hisz ebben és értékeli az erényt. Felismertem, hogy az volt elrendezve számára, hogy segítse és támogassa a Shen Yun előadásokat. A szemei azt tükrözték: „Ez egy olyan valami, amit nekem segítenem kell“ - és pontosan ezt is tette.

A várakozási idő a másik időpontra sokkal kevesebb volt és nem volt komplikált, de az eseményre fel kellett mérnünk, hogy mit érzünk azzal kapcsolatban, amit teszünk, és hogy mennyire akarjuk, hogy megmeneküljön ez az élet és az érző lények ebben a bevásárlóközpontban. Ez a találkozó nagyon jól ment, mintha annak az embernek a tiszta oldala megértette volna ennek az értékét, és jól cselekedett. Nekem olyan volt ez mint egy teszt, arra vonatkozóan, hogy felmerjük-e keresni őt és merünk-e beszélni vele.

A Shen Yun show után egy másik tesztbe botlottam, és ez megérintette az alapvető ragaszkodásomat - ami egyben annak volt az oka, amiért elkezdtem a művelést. El akartam hagyni ezt az emberi világot, mivel ez tele van szenvedéssel. Más szavakkal, az ún. harmóniára és boldogságra törekedtem, hogy visszatérhessek a hazámba, mert ott nincsen szenvedés, és mindenki megértene engem. Amikor elkezdtem a művelést, egyedül voltam. Most családom van, házam van, kertem van és sok barátom. A testvéreim és én nagyon erősen összekapcsolódunk. Az életem itt látszólag kielégítő, és jól érzem magam az életemben, egy bizonyos szinten. Talán ez is egy formája az élet és halál vizsgájának, hogy kiderüljön, hogy eltudom-e engedni az életet itt. Hogy kiderüljön, hogy könnyedén tudom-e venni ezeket a dolgokat, és hogy milyen jól tudom végezni a három dolgot, amire a Mester kér minket. Ezek a dolgok nagyon erősen kapcsolódnak a szívemhez.

Amikor újra átmentem ezen a vizsgán, leírtam a fogadalmamat - ez olyan, mintha az előző fogadalmamat írtam volna le újra, és alá is írtam ezt. Betettem a pénztárcámba és mindenhová magammal vittem, hogy emlékeztessen rá, hogy ki vagyok és miért vagyok itt. Nagyon jelentőségteljes volt, hogy leírtam a fogadalmam, ebben a folyamatban sok megbánást éreztem, és azt is éreztem, hogy a Mester mindig nagyon közel van hozzám.

Végezetül a Mester versével szeretném zárni a beszédemet, a Hong Yin 2-ből:

Helyes gondolatok, helyes magatartás
 
Nagy megvilágosultak, semmi félelem a keserűségtől
Gyémántkemény akarat
Nincs ragaszkodás élethez és halálhoz
Nemeslelkűen a Fa-helyreigazításnak az útján.

 
2002. május 29.

Köszönöm Tisztelt Mester! Köszönöm Művelőtársaim!


(A koppenhágai 2013-as Európai Fálun Dáfá Tapasztalat-megosztó Konferenciára benyújtott beszámoló)