Dánia, Koppenhága: A Fálun Gong üldözése a 15. évbe lépett – folytatódik a békés ellenállás

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

Közel ezer európai Fálun Gong gyakorló és támogató gyűlt össze Dániában, Koppenhágában, a Parlament téren 2013. július 20-án reggel, hogy elítéljék a 14 éve tartó üldözést Kínában. Demonstrációt és egy nagyszabású felvonulást tartottak, hogy bemutassák a Fálun Gong szépségét, és hogy felhívják a figyelmet arra, hogy a Kínai Kommunista Rezsim súlyosan megsérti az emberi jogokat többek közt az élő Fálun Gong gyakorlókon végzett szervrablással. Azután, hogy közel 100 millió ember kezdte el a Fálun Gong gyakorlását Kínában, amely meghaladta a Kínai Kommunista Párt taglétszámát, a rezsim elindított egy gonosz kampányt, hogy felszámolja a békés meditációs gyakorlatot. 1999. július 20-ka óta több százezer gyakorló sínylődik kínai kényszermunkatáborokban és börtönökben, és ezreket kínoztak és öltek meg a hitükért.

Az elmúlt 14 évben a gyakorlók Európában és az egész világon különböző rendezvényeket tartottak, hogy békésen ellenálljanak a Fálun Gong Kínában történő üldöztetésének, valamint hogy sürgessék a nemzetközi szervezeteket, hogy kapcsolódjanak be és segítsenek megállítani a Kínai Kommunista Párt (KKP) emberi jogokkal való visszaélését.

A gyakorlók a napot azzal indították Dániában, hogy közösen elvégezték a Fálun Gong gyakorlatait. Miközben 8kellemes zene kísérte a gyakorlók mozdulatait a hangszórókból, sok járókelő megállt, hogy megismerkedhessen a gyakorlatokkal és aláírták a petíciót, amely az üldözés befejezését sürgeti Kínában.

A dán nyilvánosság aláírta a petíciót, hogy támogassa a Fálun Gongot és hogy elítélje a Kínai Rezsim általi üldözést.

Diákok is megálltak a rendezvényen, hogy megismerkedjenek a Fálun Gonggal, amíg a gyakorlók bemutatták a gyakorlatokat.

Nyilvános támogatás
A koppenhágai rendezvények széles körben felhívták a nyilvánosság figyelmét. Számtalan dán polgárt és turistát megrázott, ahogy értesültek a kínai rezsim Fálun Gong gyakorlókkal szembeni kegyetlenségeiről, és a legtöbben készséggel aláírták a petíciót, hogy elítéljék az üldözést és az élő Fálun Gong gyakorlókon folytatott szervrablást.

A nézők között sok kínai turista is volt. Kíváncsian figyeltek, fényképeztek és videóztak, hogy megosszák a látottakat a családtagjaikkal és barátaikkal, ha majd hazatérnek.

Itt Anita Villadsen látható a gyakorlók mellett, akik az áldozatok koszorúit tarják a kezükben, hogy megemlékezzenek azokról, akiket megölt a kínai rezsim.

Anita Villadsen is aláírta a petíciót, hogy elítélje az üldözést. Azért írta alá, hogy felszólítson a Fálun Gong üldözésének befejezésére Kínában. „Az embereknek ezt kellene tenniük,” mondta. „Talán nem fogjuk látni az eredményt azonnal, de ezt kell tennünk. Eljön az a nap, amikor meg lesz az eredménye.”

Mikor megtudták a rezsim rémtetteit az élő Fálun Gong gyakorlókon folytatott szervrablásról a haszon érdekében, további dán polgárok is rögtön aláírták a petíciót.

Yang Guang (író, a kép jobb oldalán) helyesli a Fálun Gong gyakorlók hitét.

Yang Guang író, aki nem Fálun Gong gyakorló, eldöntötte, hogy támogatja a gyakorlók erőfeszítéseit azáltal, hogy egy táblát tart, amin ez állt: „A KKP soha nem mond igazat és csak hazudik. A szavait fordítva kell értelmezni.”

„Szeretnék csatakozni bármilyen rendezvényhez, ami összefüggésben van azzal, hogy felfedje KKP gonoszságát, korrupcióját, az élő testekből kivett szervekkel való kereskedelmet, a Fálun Gong üldözését, és mindazt, amit tettek, azért, hogy ártsanak a kínai embereknek,” mondta Guang. „Úgy gondolom, hogy ez egy olyan dolog, amit mindenkinek meg kell tenni, akinek van szíve.”

„Évek óta nem félve a KKP üldöztetésétől, a Fálun Gong kitartóan erőfeszítéseket tesz ezzel szemben az egész világon, amely dicséretre méltó, és megmutatja az Őszinteség-Jószívűség-Tolerancia elvek erejét. El kell mondanunk. Hiszem, hogy a tiltakozásunk képes lesz legyőzni a KKP gazember táborát.”

„Kommunista Párt nélkül Kínában, egy új Kína fog megszületni,” tette hozzá.

Guang elmondta, hogy olvasta a Kilenc Kommentár a kommunista pártról c. irományt, amely részletezi a rezsim által elkövetett bűncselekményeket a történelem során. Majd megjegyezte, hogy az embereknek nem kellene illúziókat táplálni a Kommunista Pártról, mert az nem tud jó lenni.

Bárki gyakorolhatja a Fálun Gongot
A gyakorlók az élet minden területéről részt vettek a rendezvényen Dániában, elmesélték a történetüket arról, hogy személy szerint, hogyan vált előnyükre a gyakorlás.

Egy svéd gyakorló, Anders azt mondta, hogy az ok, amiért részt vett a nagyszabású parádén az volt, hogy „még több emberrel tudassa a KKP Fálun Gong elleni üldözését.” Megjegyezte, hogy Koppenhága egy nagyváros rengeteg kínai turistával és reméli, hogy a kínai emberek meglátják a Fálun Gong szépségét és rádöbbennek, hogy az embereknek a világ minden tájáról előnyére válik a gyakorlás.
„Remélem, hogy a kínai emberek megérthetik a Fálun Gongot saját tapasztalataikon és olvasottságukon keresztül, és nem hallgatják vakon a KKP propagandájának hazugságait. Önállóan kellene gondolkodniuk, hogy a végén megláthassák, hogy ki a jó és ki a rossz,” mondta.

Pham és Hoomg vietnámi gyakorlók a nagyszabású parádén.

Sok jelenleg Európában élő vietnámi gyakorló is csatlakozott a menethez. A legtöbben új gyakorlók, figyelembe véve azt, hogy a Fálun Gong gyakorlók száma jelentősen nőtt az elmúlt években Vietnámban.

Pham a Fálun Gong gyakorlását 16 hónappal ezelőtt kezdte. A Fálun Gong gyakorlása előtt rossz egészségi állapotban volt. Miután látta, hogy más vietnámi embereknek mind fizikálisan, mind mentálisan előnyére vált a gyakorlás, eldöntötte, hogy ad egy esélyt a Fálun Gongnak és kipróbálja.

„Ha van valami fizikai kellemetlenségem, a Fálun Gong gyakorlatainak a végzése azonnal segít,” mondta a tapasztalatai alapján.

Hoomg Pham-mel jött Koppenhágába. Azt mondta, hogy az indíték, amiért idejött az volt, hogy „elmondja az embereknek, hogy a KKP üldözi a Fálun Gongot.”

Német Fálun Gong gyakorlók Stephan (balra) és Dima (jobbra), az Európai Mennyei Zenekar tagjai.

A német Fálun Gong gyakorlók Stephan és Dima is csatlakoztak a nagyszabású menethez, mint az Európai Mennyei Zenekar tagjai, amely Fálun Gong gyakorlókból áll. Utaznak Európa szerte a gyakorlókkal, hogy bemutassák a Fálun Gong szépségét és leleplezzék az üldözést Kínában.

„Meg akarjuk mutatni az embereknek a Fálun Gong szépségét, és középpontba állítani Kínának az emberi jogokkal kapcsolatos dolgait. A Fálun Gong gyakorlók Kínában 14 éve szenvednek az üldözéstől. Azt szeretnénk, ha az emberek Koppenhágában felfigyelnének erre,” mondta Dima.

Dima az édesapjától hallott a Fálun Gongról és a gyakorlást 2005 végén kezdte. Fizikálisan és mentálisan is előnyére vált a gyakorlás és reméli, hogy még több ember megtapasztalhatja ugyanígy.

Különösen reméli, hogy a kínai emberek, akiket megtévesztettek a kommunista rezsim rágalmai és hazugságai, képesek lesznek megérteni az igazságot a Fálun Gongról. „Nem kellene csak a KKP propagandájára hagyatkozniuk,” mondta. „Ha külföldre mennek, több tárgyilagos információt kaphatnak, hogy valóban megérthessék mi a Fálun Gong.”

Stephan három évvel ezelőtt kezdte meg a gyakorlást, mert tetszett neki az ötlet, hogy kövesse az Őszinteséget, a Jószívűséget és a Toleranciát, a Fálun Gong irányelveit. Másfél évvel ezelőtt csatlakozott az Európai Mennyei Zenekarhoz.

Nem csak, hogy élvezi a zenélést, mondta Stephan, de még fontosabb, hogy szerencsésnek érzi magát, hogy terjesztheti a Fálun Gong szépségét és felhívhatja a figyelmet a Kínában történő üldözésre.


Angol változat: http://en.minghui.org/html/articles/2013/7/30/141309p.html

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo