A Fálun Dáfá bemutatása a Katonai és Sport Fórumon Oroszországban, Moszkvában

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

A „Készen a munkára és a védekezésre” című, 9. Katonai és Sport Fórumot 2013. május 30. és június 2. között rendezték meg Oroszországban, Moszkvában. Az eseményt a Vörös téren tartották meg, közvetlenül a Kreml mellett, ahol az orosz kormány ülésezik.

Több mint 70 csoport vett részt a rendezvényen, beleértve a Moszkvai Fálun Dáfá Egyesületet is. Az esemény az egészséges életet és az aktív életvitelt reklámozta.

A gyakorlók részt vesznek a 9. Katonai és Sport Fórumon, amelyet Moszkvában, a Vörös téren tartottak meg

Oroszlántánc előadás

Hagyományos kínai lótusztánc

A gyakorlók bemutatták a kínai oroszlántáncot, valamint különböző hagyományos kínai táncokat is előadtak. Bemutatták a Fálun Dáfá öt, szelíd gyakorlatát is. A közönség tagjai tapsoltak és sok fényképet készítettek. Néhány asztalt is felállítottak, hogy az emberek megtanulhassák, hogyan kell papír lótuszvirágot hajtogatni.

Sok ember megdöbbent és felháborodott, mikor a Kínában folyó, Fálun Dáfá elleni üldözésről hallott, amelyet a Kínai Kommunista Párt követ el.


Angol változat: http://en.minghui.org/html/articles/2013/6/14/140496.html

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo