Vizsgálati nyom: két májátültetést végeztek tíz napon belül

2006-ban a Hebei tartományi Chengde-i Luo Qintian-on
 
Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

Luo Qintian – a Hebei tartományi Chengde-i Mezőgazdasági Bank vezetője – 2006 januárjában elment a helyi kórházba, ahol azt mondták neki, hogy májátültetésre van szüksége, vagy meg fog halni. Luo a májátültetést választotta.

A máj elérhető volt már három nappal azután, hogy Luot felvették a Fegyveres Erők Közkórházának Májátültetési Intézményébe. A májátültetést azonnal megcsinálták. Néhány nap múlva az operáció megerősítette, hogy hiba történt. Egy orvos azt mondta a beteg lányának, hogy van egy másik rendelkezésre álló máj, és elmondta neki azt is, hogy Shen Zhongyang igazgatón keresztül kell ezt kérvényezni. Luo-nak volt egy második műtétje is, amely szintén nem sikerült.

Luo úr hazatért, és egy helyi kórházban elhunyt. Csak húsz nap telt el attól a naptól, hogy azt mondták neki, hogy egy májra van szüksége addig a napig, mikor elhunyt. Ez alatt a rövid idő alatt a kórháznak volt két rendelkezésre álló szervdonora.

A szervforrás gyanús, ha két megfelelő májat szereznek tíz napon belül. A harmadik fél általi vizsgálat azt mutatta, hogy valószínűleg a forrás az élő Fálun Gong gyakorlók könnyen hozzáférhető szervbankja volt.


Angol változat: http://en.minghui.org/html/articles/2013/4/19/138982.html

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo