A szorgalom fontossága a művelésben

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

Egy nyugati Dáfá tanítványtól – Minghui.org

Üdvözlet, tisztelt Mester! Üdvözlet, gyakorlótársak!

Mielőtt felébredtem volna, volt egy nagyon tiszta és világos álmom. Az álomban beléptem egy hatalmas terembe, ahol rengeteg gyakorló volt. Az egyik oldalon sok gyakorló ült a földön, erősen koncentráltak, mintha épp most küldtek volna helyes gondolatokat. Nagyon tiszteletreméltóan néztek ki. A másik oldalon sok gyakorló ült székeken, háttal egymás felé. Úgy tűnt, hogy nagyon elfoglaltak voltak hétköznapi dolgokkal, mint pl. TV-nézéssel. A bölcsességük nagyon korlátozottnak tűnt, és a szemeik tágra nyíltak, mintha megbabonázta volna őket az emberi dimenzió.

Hirtelen hallottam egy hangot, ahogy azt mondja: "Itt láthatod, hogy gyakorlóinknak két csoportja van. Az egyik csoport szorgalmas, a másik nem az. Ebben az utóbbiban pedig sok koordinátor is van."

Az álom véget ért, és tiszta fejjel ébredtem. Először azt gondoltam, hogy az álom a helyi körülményeinkre vonatkozott, de később azt éreztem, hogy ez az egész világon lévő helyzetet tükrözte vissza. Megértettem, hogy azok a gyakorlók, akik nem szorgalmasak, egy nagyon veszélyes helyzetben találhatóak. Ebben a veszélyben osztoznak azok az érző lények is, akik az ő általuk való megmentésre várnak. Nem használhatjuk a Dáfá-t a saját életünk bebiztosítására, ehelyett igazán művelnünk kell magunkat és jól kell csinálnunk a három dolgot. A saját sorsunk össze van kötve az érző lényeink sorsával.

A xinxing művelését tekintve, ha a gongpilléred nagyon rövid, hogyan tudsz akkor sok érző lényt megmenteni? Ez nem fog működni, mivel nincs meg az erőd ahhoz, hogy sok embert megmenthess.

A Mester azt mondja a "Dáfá tanítványoknak kell tanulniuk a Fá-t" - Fá - magyarázat 2011-ben Washington D.C.-ben : "Egy Dáfá-tanítvány számára a művelés elsődleges fontosságú. Ez azért van, mert ha neked nem sikerül jól művelned magad, az erőd, ahhoz, hogy megmentsed az érző lényeket nem lesz elég nagy."

A Zhuán Fálun-ban azt mondja a Mester : "Azt gondolom, hogy egy híres csigong-mesternek a gongja siralmas állapotúra csökkent. Emberek százai állnak sorban előtte, hogy guandingot csináljon nekik. A gongja csak erre a magasságra korlátozódik, és hamarosan teljesen leesik. Mit használ akkor, ha guandingot csinál nekik? Ez nem az emberek becsapása?"

Az én megértésem az, hogy a több száz ember, akik várakoznak, azok az érző lények, akiket minden Dáfá- tanítványnak meg kell mentenie. Ha a xinxing szintünk alacsony, akkor be fogjuk csapni az érző lényeket, akik minden reményüket belénk helyezték. Megértettem a Mester tanításaiból, hogy a világ embereit két egyenlő méretű csoportra osztották fel, az egyik, akik megmenekülnek, a másik, akik kiselejteződnek.

A Mester azt mondta a "Fá- magyarázat a Nagy Tavak Fá - konferenciáján, Észak - Amerikában" (a Navigáció"-ból):

„Ezt a dolgot azok a régi élőlények szintén elrendezték. Felosztották ezeket az élőlényeket, akik ebbe a világba jöttek, azokra, akik majd megkapják a Fá-t és azokra, akik majd nehézségeket okoznak a Dáfá-nak."

„Az emberiség 50 %-ának kellene megkapnia a Fá-t - ez egy pár milliárd ember."

Az én jelenlegi megértésem a korlátozott szintemen, hogy a régi erők ősidők óta elrendezték azt is, hogy a Dáfá- tanítványok 50 %-át is kiselejtezzék, együtt a hozzájuk tartozó érző lényekkel. Nekünk minden elrendezésüket meg kell tagadnunk és jobban kell együttműködnünk. Egy nem olyan szorgalmas gyakorló állapota visszatükröződik az érző lények rossz magaviseletében, akik az ő területéhez tartoznak, és ők mind veszélyben vannak.

Arról, hogy vállaljunk felelősséget önmagunkért, azt mondta a Mester a „Fá - tanítás és magyarázat a New York-i Metropolitanban, 2003-ban" : „Minden ember szelleme azon van hogy megemelkedjen, mindenki igazán műveli magát és mindenki azon gondolkodik, hogy hogyan vállaljon felelősséget saját magáért! Miért nem tudják egyesek közületek ezt megtenni?! Ahogy elnéz titeket, a Mester annyira aggódik! Ahogy elnéz titeket, a Mester annyira aggódik! A Mester mai szavai talán kemények, de talán nem működne a dolog, ha nem használnék egy nehéz kalapácsot. Ha nem tudlak megváltani titeket, azt fogom a legjobban bánni. Nagyszerű lenne, ha legalább annyira aggódnátok emiatt, mint én."

A Mester azt is mondta a "Legyetek szorgalmasabbak”-ban: „Remélem, hogy most, ennek a folyamatnak a végén, a Dáfá-tanítványok a lehető legeslegtöbbet teszik meg azért, hogy több embert mentsenek meg és, hogy még jobban csinálják és remélem, hogy a hatalmas erényük is egyre nagyobb lesz. Nem kellene alább hagynotok és még jobban kellene cselekednetek ennél."

A művelés komoly, és a Dáfá művelése a legkomolyabb mind közül. Ha egy gyakorló lusta, az évmilliók óta tartó előkészületei csupán egy pár év alatt elvesztegetetté válhatnak. Nem várhatjuk el a Mestertől, hogy megmentsen minket, ha még mindig úgy viselkedünk, mint a hétköznapi emberek. A Mester ezt újra és újra elmagyarázta.

Gyakorlóként nekünk keményen kell dolgoznunk és segíteni magunkon. A Mester nem tud segíteni azoknak a gyakorlóknak, akik nem követik az iránymutatását, mi szerint a három dolgot jól kell csinálnunk.

Az én megértésem az, hogy egy nagy katasztrófa fogja letesztelni az összes gyakorló bátorságát, hogy képes-e kiállni magáért és az érző lényeiért, az élethez és a halálhoz való ragaszkodást elengedve. Ez a katasztrófa a Fá-helyreigazítás végén lesz. Ezzel egyidejűleg létezik az a kérdés, hogy képesek leszünk-e méltósággal a Mester szemébe nézni és azt mondani, hogy minden tőlünk telhetőt megtettünk azért, hogy megmentsük az érző lényeket és a segítségére legyünk. Ha azt érezzük a szívünkben, hogy minden tőlünk telhetőt megtettünk, akkor úgy gondolom, hogy az megfelelő lesz.

Mostanában egy pár alkalommal az az érzés vett erőt rajtam, hogy vágyódom az otthonom után és a Mester után, a saját paradicsomom után. Ezzel egyidejűleg létezik az a kérdés, hogy ne ragaszkodjak a Fá-helyreigazítás rövidesen történő befejezéséhez. Hiszem, hogy van még idő a legvége előtt és még mindig rengeteg embert kell megmentenünk, így egyáltalán nem pihenhetünk most.

Kedves gyakorlótársaim, legyünk szorgalmasabbak és könyörületesebbek és emlékezzünk, hogy minden érző lényünk ránk vár, hogy megmentsük őket és egy ragyogó jövőt adjunk nekik. Nyugodjunk meg és hallgassuk meg figyelmesen a Mester szavait a szorgalomról és az önmagunkkal szembeni felelősségről. Ha újra figyelmesen átgondoljuk, biztos vagyok benne, hogy új motivációt találunk majd ahhoz, hogy a három dolgot jól csináljuk és jobban együttműködjünk.

Ha bármi helytelent láttok, kérlek, jelezzétek.

A cikk angol nyelven: http://en.minghui.org/html/articles/2013/1/11/137071.html

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo