Egy titkos levél leleplezi a horrort egy kínai kényszermunkatáborban – a levelet egy amerikai hölgy találta a Kmart áruház egyik termékében

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

Budapest/New York (FDI) – Sajtónyilatkozat 2013.01.10. – A „The Oregonian“ amerikai újság beszámolt az egyik leghírhedtebb kínai munkatáborból származó levélről, melyet az egyik fogoly pakolt bele egy dekorációs áruba. Az árut végül az amerikai Kmart áruházban adták el. Az említett amerikai újság beszámolt arról is, hogy az utóbbi tíz évben számtalan bizonyíték gyűlt össze tanúktól azokról a kínai munkatáborokban uralkodó embertelen körülményekről, melyeknek kínai foglyok, valamint lelkiismereti foglyok vannak kitéve és melyek közt termékeket kell előállítaniuk, amiket nyugatra exportálnak.

A „The Oregonian“ felvette az oregoni származású amerikai hölgy történetét, aki egy halloween-dekorációban találta meg a levelet. Az üzenet tulajdonképpen egy segítségkérés volt – a Masanjia (Shenyang város) kényszermunkatábor egyik foglyának segítségkérése. Ez a munkatábor hírhedt brutális kínzásairól és az ún. „átnevelő“ módszereiről, melyeket a Fálun Gong-gyakorlókon hajtanak végre; azok közé az intézmények közé tartozik, ahol a legtöbb gyakorló vesztette életét.

A tört angollal írt levél, melynek írója néhol kínai írásjelekkel fejezte ki mondanivalóját, a munkatáborban tartózkodó személyek leírásával záródik: „Sokan közülük Fálun Gong-gyakorlók, teljesen ártatlan emberek (...). Sokszor keményebb büntetésben részesítik őket, mint a többieket.“

Az utóbbi tíz évben a munkatáborokat túlélő tanúk számtalan vallomásait kapta meg a Fálun Dáfá Információs Központ. A legszörnyebb beszámolók a Masanjia-táborból értek el minket, ahol a napi munkaidő 14-18 óra azok számára, akiket nem vetettek magánzárkába.

„Néha 20 órát [dolgoztunk], vagy annál is többet, ha sürgősen szükség volt egy termékre“ - nyilatkozta Jia Yahui, aki 2007-ben és 2008-ban összesen 14 hónapot töltött a Masanjia-táborban. A Fálun Gongot gyakorló Jia asszonyt az olimpiai játékok alatt lefolytatott letartóztatási hullámban rabolták el; arra kényszerítették, hogy állítson elő termékeket az exportra, főleg játékokat, virágokat, tisztasági cikkeket és élelmiszert.

„Paprikát raktam üvegekbe, amiket Koreába szállítottak. Virslibőröket is kellett készítenem. El sem tudják képzelni mennyire piszkos volt a munkahely“ - mondja Jia, aki ma New York-ban él.

„A levél írója/írónője tényleg az életét kockáztatta“ - tette hozzá Jia, miközben a Masanjia-táborban töltött szörnyű időre gondolt. „Még a családunknak sem írhattunk. Ha megtalálták volna a levelet, mielőtt belekerült a dekorációs termék csomagolásába, soha többet nem látta volna senki az íróját/írónőjét.“

„A ,munka általi átnevelés‘ rendszere a Fálun Gong üldözésével lendült fel“ - nyilatkozta a Fálun Dáfá Információs Központ new yorki vezetője, Levi Browde. „Százezrek vannak ezekben az intézményekben. Jelentéseinkben a foglyok több mint fele Fálun Gong-gyakorló“ - tette hozzá Browde.

„A ,munka általi átnevelés‘ rendszerét bevetik a Fálun Gong-gyakorlók üldözésében, mert ott mindenkit bevihetnek bármilyen jogi tárgyalás nélkül is. A bántalmazások és a kínzások mindennapi jelenségek. A Fálun Dáfá Információs Központnak olyan jelentések vannak birtokában, melyek olyan haláleseteket igazolnak, amik közvetlenül ezen bántalmazások után következtek be.“

A Masanjia-munkatábor Kína észak-keleti részén fekszik, a Liaoning tartományban. Súlyos kínzási esetek érnek el minket a Masanjia-táborból az utóbbi tíz évben, melyeknek következtében elhaláloztak az áldozatok vagy súlyos elmebetegségben szenvedtek utána. Más ismert esetek például a női gyakorlók tömeg-megerőszakolása, valamint kegyetlen agymosási technikák alkalmazása, amiknek egyetlen célja a foglyok „betörése“, hogy az adott személy fogadjon élete végéig hűséget az uralkodó kommunista pártnak.

A témához kapcsolódó videót ezen a linken tekinthetik meg:
http://www.youtube.com/watch?v=5JDbbjKaSys

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo