Nagy-Britannia: Egy gyakorló ellátogat Skóciába, hogy beszámoljon tapasztalatairól, melyeket Kínában élt át

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

Egy kínai Falun Gong-gyakorló, akit Kínában megkínoztak és akit arra próbáltak kényszeríteni, hogy árulja el a Falun Gong-ot, nemrég több napot töltött Skóciában. Látogatása magához vonzotta a sajtó érdeklődését, többek között Skócia legolvasottabb lapjának a „The Herald”-nak az érdeklődését is. A „The Herald” közölt egy mélyreható és támogató cikket tapasztalatairól. Meglátogatott ezen kívül még skót emberjogi szervezeteket is, amik szintén segíteni szerettek volna.

Az edinburgi béke- és igazságosságközponttal is szerveztek egy rendezvényt, mely során bemutattak egy filmet. A szervezet a kínzás és az emberjogi sértések ellen szervez kampányokat. A „Kínzás Kínában” című rendezvény plakátjait mindenütt lehetett látni Edinburg utcáin. Olyan helyekre is kiakasztották, ahol sok kínai polgár láthatta őket. A pószteren fényképek voltak, melyek röviden hivatottak bemutatni a Falun Gong üldözését Kínában és ezen kívül még a halálesetek száma is szerepelt rajta. A rendezvény beharagozóját ingyen hozta nyilvánosságra az „Evening News”. A meghívó egy részében röviden bemutatták a Falun Gong-ot és a kínzásokat Kínában. A meghívó inkább arra szolgált, hogy többet megtudjanak az olvasók, nem igazán a magáról rendezvényről.

Az est nagyon sikeres volt. Egy nagy kávézóban tartották meg, mely lehetőséget adott arra, hogy bemutassuk a filmet. Amikor elkezdődött a film, a helység hirtelen megtelt emberekkel. A Falun Gong üldözéséről szóló filmnek „Egy felszólítás Kínához, egy felszólítás a világhoz” volt a címe. Utána egy gyakorló elmesélte az előnyöket, melyeket ő nyert a Falun Gong gyakorlása során és arról is mesélt, hogy miért kezdődött meg a Falun Gong üldözése. Aztán rátért a kínzások és agymosások részleteire, melyeket fogsága alatt élt át. Utána nagyon sok kérdést feltettek az érdeklődők, melyekre természetesen választ is kaptak és utána dikuráltak is különböző témákról.

Az est végén a látogatók legtöbbje aláírt egy petíciót, mely egy brit lakos családjának megmentésére szólít fel. A családtagjai jelenleg börtönben vannak.


Angol változat: http://www.clearharmony.net/articles/200403/18188.html


* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo