|
Haláleset! Egy 39 éves pekingi tolmács az üldözés következtében halt meg Wang Zhiming, 39 éves, Pekingben dolgozott tolmácsként egy kínai ruházati üzlet import-export osztályán. A Falun Gong betiltása után 1999-ben többször is letartóztatták Wang Zhiming-et, mert a központi kormány petíciós irodája előtt és a Mennyei Béke terén apellált és mert a szabad Ég alatt gyakorolta a Falun Gong-ot. Ebben a nehéz helyzetben arra kényszerült, hogy elhagyja Pekinget 2001. júliusában. Shanxi tartományba kellett visszamennie, ahonnan jött. Ott olyan információs anyagok előállításában segédkezett, melyek a Falun Gong üldözésének igaz tényeit hivatottak feltárni. Ezért többször is letartóztatta őt a rendőrség Shanxi-ben. Éhségsztrájkba lépett, majd szabadon engedték. Utolsó letartóztatása után a rendőrség bíróság elé állította Wang Zhiming-et, akit el is ítéltek 5 évi szabadság-vesztésre. A gyakorló ellenállást mutatott a tárgyalás lementele során úgy, hogy végig szótlan maradt. Abban az időben Wang Zhiming már 60 napja nem evett semmit, így nagyon gyengének érezte magát. Elvitték kórházba, de már túl késő volt. Az orvosok szerint agya elkezdett zsugorodni. a cikk megjelenési dátuma a hu.clearhamrony.net - en: 2003. augusztus 20., szerda http://hu.clearharmony.net/articles/200308/595.html |
| Email editors: editor@hu.clearharmony.net © 2001-2002 ClearHarmony Net |