Amikor 1999 április 25-én a Falun Gong-gyakorlók Zhongnanhai-hoz (pekingi kormányház) mentek, ahol békés tüntetést tartottak, minden fontosabb sajtó képviseltette magát pekingi riporterekkel, hogy hírt adjanak az eseményekről. Számos riporter volt jelen. Ennek ellenére e napokban a nemzeti sajtó nem közölt híreket az ott történtekről, ami a kínai sajtótörténelemben nagyon gyanúsnak tűnik.

A Falun Gong-gyakorlók elmesélték a riportereknek, hogy a Tianjin-i történtek miatt gyűltek össze Zhongnanhai-ban, Tianjin-ben a Falun Gong-gyakorlók egy újság kiadóhoz mentek, ahol egy meggyalázó cikkről szerették volna az igazságot feltárni, de e helyett megverték és bezárták őket. A gyakorlók eljöttek Zhongnanhai-ba, hogy az ottani tisztviselőket felvilágosítsák a történtekről, abban a reményben, hogy egy olyan környezetet alkossanak, ami szerint ők szabadon gyakorolhatnak. (Észrevétel: pontosabb információkért lásd: http://www.clearwisdom.net/emh/articles/2002/6/8/22897.html) A riporterek megtapasztalhatták, hogy a Falun Gong egy gyakorlat, ami az embereknek megtanítja, hogyan váljanak jobb emberekké, segít nekik meggyógyítani betegségeiket, és fitten tartja őket. A riporterek azt is észrevették, hogy a gyakorlók csendesen és békésen viselkedtek és rendben álltak az utca mentén. Sok riporter sietett vissza az irodájába, hogy azonnal egy cikket írjon, de főnökeik azt mondták, hogy ez nem engedélyezett.

2 vagy 3 nap után a sajtó egy egyszerű történetet tett nyilvánosságra, aminek a tényekhez semmi köze sem volt. Abban ez állt: “A Falun Gong tömegesen megtámadta a Zhongnanhai állami hivatalnokait, ez egy komoly politikai történés.“ Az összes riporternek a tudtukra adták, hogy mindenféle tudósítás a Falun Gong-ról tilos! Ezért a sajtóban április 25-e és július 20-a között rendkívüli hallgatás uralkodott a Zhongnanhai-i történésekről.

Egy lepel ereszkedik le

1999 július 20-án a központi propaganda minisztériuma a sajtónak a következő híreket jutatta el: a Falun Gong-ot politikai szervezetként kell kezelniük. Ettől a naptól kezdve az összes kínai sajtó csak meggyalázó cikkeket közölt a Falun Gong-ról.

A riportereknek be kellett fejezniük minden más munkát és azt a megbízást kapták, hogy utazzanak az országban, hogy „eseteket“ találjanak. Az „esetek“ többségét a helyi kormányok döntötték el. Az ok az volt, hogy olyan eseteket gyűjtsenek, melyek a Falun Gong-ot rossz színben mutatják fel és meggyalázzák. Voltak esetek, ahol azt állították, hogy valaki nem vette be az orvosságát és azért halt meg, esetekről, ahol a családtagoknak nem engedték meg, hogy bevegyék a gyógyszert, példákat a gyakorlás negatív következményeiről, eseteket őrületről stb. Ebben az időben szinte minden riporter megkapta a Zhuan Falun másolatát (a Falun Gong főműve) a főnökétől, persze ezzel egy időben megtöltötték őket Jiang rezsimjének rossz propagandájával. A riportereket arra biztatták, hogy csak kritikus cikkeket írjanak, és minden titkos interjú Falun Gong-gyakorlókkal be volt tiltva. A történetek, a tartalmuk és a személyek a kormány által voltak megadva. Ebből az okból nagyon nehéz volt interjúkat készíteni a Falun Gong-gyakorlókkal.
Azoknál az eseteknél, melyekkel találkoztam, nem úgy láttam a körülményeket, ahogyan a kormány propagálta. Semmi rosszat nem tudtam felismerni abban, hogy az emberek a művelés által egészségesekké váltak és jobb emberek lettek. Lehetetlen volt ilyen jellegű cikket nyilvánosságra hozni.

Egy elég hosszú időszakon keresztül a lakosság semmit sem tudott az üldözésről. Az összes információit a meghamisított sajtóhírekből kapták. Kínában soha nem létezett sajtószabadság. Kínában a sajtó az állami hivatalnokok szócsöve.

Ébredés egy lidércálomból

1999 októberétől novemberéig felébredtek a Falun Gong-gyakorlók lidérces álmukból. Életüket tették kockára, amint megkezdték az embereknek és a kormánynak feltárni az igazságot, és amikor elkezdtek tudósítani a sajtónak és a nyilvánosságnak az üldözésről. Olyan riportereket kerestek fel, akiktől azt remélték, hogy objektíven és igazságosan tudósítanának majd az üldözésről. Ez idő alatt már áldozatai is voltak az üldözésnek, de ez az egész világon ismeretlen volt.

Nem létezett egyetlen sajtóhírügynökség sem, akik az igazat merték volna tudósítani. A kínai újságíróknak sem engedték meg, hogy egy szabad tudósítást közöljenek. Az agymosás miatt is kötelezetteknek érezték magukat, hogy az úgynevezett példákat interjúvolják meg, akiket „átneveltek“ és arra köteleztek, hogy a művelést befejezzék. Amint azt hallottuk, hogy a Falun Gong-ot üldözik, egyikünk sem hitte el.

Ez idő alatt a Falun Gong-gyakorlók számos kínai és külföldi riportert hívtak meg sajtótájékoztatókra, ahol a Falun Gong-gyakorlók üldözéséről számoltak be. Akkor nem is tudtuk elhinni, hogy azokat üldözik, akik a hitük mellett kitartanak. Sokkolva voltunk, amint meghallottuk az igazat. Mégis, ha valaki is tudósítani mert volna erről, rögtön Falun Gong szimpatizánsként lett volt elkönyvelve és megbüntetve.

Ebben az időben a Falun Gong-gyakorlók több hónapon keresztül titkos sajtókonferenciákat tartottak. Egyiket a másik után, olyan helyeken, mint Mentogou Pekingben, Tianjinban egy gyárban, Shijiazhung-ban (Hebei tartományban), Shenyang-ban, Jinzhou-ban, és így tovább. Az állami hivatalnokok nemcsak, hogy megtámadták a Falun Gong-ot, hanem a szimpatizánsokat is. Az újságírókat, akik a Falun Gong-gal szimpatizáltak, és azokat, akik megpróbáltak objektíven tudósítani a Falun Gong-ról, különböző formájú üldözésnek tették ki.

Egy különleges tapasztalat

1999 november 2-án meg voltam hívva egy Falun Gong-gyakorlók által rendezett titkos sajtókonferenciára Mentougouban, Peking városában. A konferencia egy lakásban volt megtartva. Két Falun Gong-gyakorló beszélt; egy pedig kint maradt, hogy őrt álljon. Ez egy nagyon különleges sajtótájékoztató volt.

A két Falun Gong-gyakorló több mint 30 fényképet mutatott az újságíróknak. A képek az üldözötteket mutatták, túl látni is szörnyű volt őket. Egyeseknek vágások és véraláfutásos foltok voltak a testén, másokat a mozgássérülésig kínoztak, mások meg tele voltak vérrel. Az üldözöttek neve és címe az képek alatt vagy a kép hátulján álltak. A két gyakorló nyugodtan mutatta a képeket és mondták, hogy az újságíróknak fel kellene írni a neveket és címeket, hogy később meglátogathassák az áldozatokat és családjaikat, hogy egy objektív és fair cikket írhassanak. Az összes jelenlévő újságíró sokkolva volt az áldozatok szörnyű állapotától, és mélyen meg voltak hatva a Falun Gong-gyakorlók nyugodt és értelmes hozzáállásáról.

A sajtókonferenciát sikeresen befejezték, és az újságírók leírták az összes információt. Mégis a nagy nyomás ellenére egy páran a jelenlévők közül hírűl adták ezt a főnökeiknek ezzel a résztvevőket bajba sodorva. Egyesek elvesztették munkahelyüket, egyeseket ártatlanul bezártak, másokat egyenként kihallgatták, az újságírók közül egy párat eltűntnek nyilvánítottak. Nekem nem maradt más választásom, el kellett hagynom a feleségemet és gyerekemet, azóta is lakás nélkül élek a városon kívül.

Ma, három évvel később itt ülök és a Zhuan Falun-t olvasom lelkiismeretesen. Újra és újra felszabadítja szívemet a gondoktól és egy olyan nyugodtságot ad, amit azelőtt sose éreztem. Akkor is, ha nem teljesen értem, hogy mi is az a művelési gyakorlat, a Falun Dafa csodálatos, az „Igazságosság, Jószívűség és Tolerancia“ csodálatosak!